Csirkével azon kevesek közé tartozunk, akik játszottak a játékokkal és mégis lelkesek tudtak maradni a The Last of Us sorozat második évadáért, miközben azt is látjuk, hogy milyen messze sodródott az eredeti koncepciótól. Normális esetben - és a probléma részeként - még hosszú ideig nem kellene foglalkoznunk a folytatással, de az utóbbi időben olyan hírek kezdtek csöpögni, amik még sötétebb képet festenek a harmadik és a potenciális negyedik évadról.
Arra gondoltam, hogy érdemes egy szép aggodalomcsokorba kötni ezeket a dolgokat és akár még kéretlen tanácsoknak álcázott okoskodással kötni is az egészre egy masnit.
Az Ellie probléma
Kezdjük talán azzal, amitől az első évad első részének első trailerének első másodpercének első képkockája óta hangos közönség. Ellie. A harmadik évad tekintetében ez egy tipikus van rajta sapka, nincs rajta sapka helyzet, hiszen, ha a játék narratív struktúráját követi a sorozat - márpedig nagyon úgy látszik -, akkor szerepe sem lesz különösebben sok, viszont a Bella Ramsey személyével kapcsolatban már a nulladik pillanattól elégedetlenkedett a közönség egy része. Ez egy nehezen megfogható dolog volt az első évadban, ami meglehetősen hűen követte az alapművet, a másodikban viszont már sokkal jogosabbnak tűntek az Ellie karakterét ért kritikák, hiszen az HBO sorozat majdnem teljesen kipakolta a játéktörténelem egyik leghihetőbben badass női karakterét. Persze, kaptuk helyette Izabella Merced Dináját, de nem neki kell majd áthúznia ezt a történetet a célvonalon.
2. Narratív irányváltás
Ez főleg a játékosoknak jelent problémát, mert a forrásanyag ismerete nélkül valójában összeáll a kép, legalábbis az évadkritikához készített interjúim alapján nem lóg ki a - véletlenül életben hagyott - lónak a lába, ha élhetek ezzel a belső poénra épülő képzavarral. Mi, nagyon menő emberek, akik tudjuk, hogy mi vár még ránk és azt hazudjuk maguknak, hogy felkészültünk azokra a csicskalángosokra, amikkel óhatatlanul készül még számunkra a történet, viszont érthetően aggódunk a folytatás miatt.
A főszereplők személyiségében, motivációiban és képességeikben eszközölt változtatások már a második évadon is ütött réseket és valójában lehetetlenné is tette, hogy ugyanúgy és ugyanoda fusson ki a sztori. Ezzel önmagában semmi baj sincs, hiszen adaptálni sokféleképpen lehet, nem kell dobbanásról dobbanásra követni a játékok ritmusát, viszont a karakterekkel együtt nem változtak a döntések és a történet sem, ami - ha így marad - akkor egy disszonáns végjátékot hozhat.
3. Abbytes karakterek
A harmadik évad legnagyobb rákfenéje, hogy kénytelen lesz egy olyan karakterre felhúzni az egész történetet, akik eddig nem volt módja felépíteni. Csirkével az első epizódnál még arról beszéltünk, hogy tutira nem követi majd a sorozat a játékok struktúráját, hiszen ők is tisztában vannak vele, hogy kénytelen bedarálni Joelt és a két évadig építgetett Ellie-t hátrahagyva egy teljesen új karakter vállára kell majd pakolni a folytatást.
Ez a játékban egy szokatlan és sokkoló megoldás volt, ami még ott sem működött tökéletesen, viszont a játékmenetbe hozott változtatások miatt nemcsak emészthető, de izgalmas is tudott maradni. Az HBO Max akárhányszor is gondolja meg magát a nevével kapcsolatban, nem tud interaktív médiumot csinálni a sorozatból, ráadásul már a folytatás meglepetését is ellőtték, úgyhogy valójában az összes ütőkártyát kivették a saját kezükből. Caitlyn Dever egy csodálatos színésznő, de ezzel a kézzel nem lesz könnyű nyerni, mert úgy kell majd meggyőznie közönséget, hogy mindenki tudja, hogy blöfföl.
4. Mindenki megy
Naiv rajongóként azt gondoltam, hogy mindezek ellenére nincs miért aggódni, hiszen ezek az emberek rakták össze a The Last of Us Part II-t, életem egyik legmeghatározóbb játékélményét, amit soha többé nem kívánok átélni.
Nyilván pontosan tudják, hogy mit csinálnak, hagyjuk őket főzni
- mondogattam magamnak és jó okkal, mert ehhez a csapathoz csatlakozott egy sor végtelenül tehetséges színész, akikért az a Craig Mazin felel, aki a Chernobyllal már bizonyította, hogy a lassú, karakteralapú drámában elég otthonosan mozog.
Most viszont Neil Druckmann, a játékok kreatív vezetője és a sorozat társalkotója bejelentette, hogy a harmadik évad munkálataiban már nem vesz részt, majd a TLOU Part II-t és a második évadot is író Halley Gross is közölte, hogy távozik. Nyilván Druckmannek van dolga a Naughty Dognál, de engem például eddig megnyugtatott, hogy bárhogy is alakul a karakterek sorsa, arra az az ember adta áldását, aki alkotta őket.
5. ADHD
2027. Jelenleg úgy néz ki, hogy még alsó hangon két évet kell várnunk annak a sorozatnak a folytatásra, ami még a jelenlegi évad alatt is szignifikáns mennyiségű nézőt vesztett. Izabella Merced egy interjúban elmondta, hogy "szerinte valamikor jövőre" kezdődnek meg a harmadik évad munkálatai, ami Stranger Things mértékben még nem is számít annyira rossznak, de a figyelemhiányos, de mégis azért harcoló jelenkorban viszont felfoghatatlan mennyiségű idő. Három forgatási képpel fenntarthatatlan a hype, de az HBO-nak most sokkal inkább újra kell élesztenie a lángot, ami a fentiek fényében még keservesebb feladatnak tűnik. Főleg, ha tényleg készül egy negyedik évad is.
Nagyon kíváncsi vagyok viszont a ti véleményetekre. Azért látom ennyire borúsan a dolgokat, mert még nem sikerült feldolgoznom, hogy tönkrement a kávéfőzőnk és ma reggel porított kávét kevergettem el forró vízben, mint az állatok vagy ezek az aggodalmak másokban is megvannak?