[MOVIE] CryEngine2 büntető videók
Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy látnánk valami elképesztő média anyagot a Crytek fejlesztőitől.
Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy látnánk valami elképesztő média anyagot a Crytek fejlesztőitől.
A Perpetual Entertainment 2005 óta csúsztatja MMORPG játékának premierjét, ám idén már szinte biztos, hogy végeznek a fejlesztéssel.
A Microsoft nem kis késéssel tudta csak megfelelő szintre hozni a Windows Vista operációs rendszert, aminek úgy tűnik már javában készül az utódja.
Azt már tudjuk egy ideje, hogy az Activision fejleszti Michael Bay idén bemutatásra kerülő Transformers filmjének játék változatát, ám ezen kívül szinte semmilyen információt nem voltak hajlandók megosztani a világgal.
Mivel a Windows Vista gyakorlatilag már elérhető az egyszerű emberek számára is, így szinte minden nap kapjuk a különféle teljesítmény teszteket róla.
A S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl rengeteg késés és fejlesztési nehézség után idén tavasszal már szinte biztos, hogy megérkezik.
Megjelent az első videó a Prince of Persia: Rival Swords-ről, vagyis a Prince of Persia 3 Wii-s verziójáról. Igazából nem is a grafika érdekes benne, hiszen az nagyjából – úgy ránézésre – az Xbox verzió szintjét üti meg, illetve a játékot a Prince fanok már biztos ismerik, hanem a videóból kiderül az a számomra is érdekes kérdés: hogyan oldották meg a készítők a wiimote-os, nunchukos irányítást.
Új videó érkezett a szintén hazai fejlesztésű Battlestations: Midway című vízi, vízalatti és légi akciójátékból.
Gabe Newell, a Valve Software vezetője őszinte véleményt alkotott a Playstation 3-ról egy friss interjúban. Lényegében azt tanácsolja a Sonynak, hogy hívja vissza a konzolt és kezdje újra az egészet.
Aki megengedheti magának, hogy egy 100 000 Ft-os 8800-as szuper kártyával játszadozzon a gépében az bizonyára zokon vette az NVIDIA cégtől, hogy driveri szinten nem igazán haladnak a támogatással.
2006-ban a 100 leggyakrabban keresett kifejezések között ismét – mint szinte minden évben - a szexualitással és erotikával kapcsolatos szavak voltak döntő többségben.
Bejelentettek egy játékot Tribulation Knights címmel, ám érdekes módon szinte kizárólag a történetről lehet tudni valamit - annál is inkább, mert a Biblia egyfajta magyarázatának szánják a készítők.
Elérkezett 2006 utolsó napja. Őszintén szólva nem siratom meg, volt már jobb év is, sőt, ez talán egyike volt a legvacakabbaknak. Mindenesetre ennél csak jobb jöhet, ebben bízom a legjobban és ezt kívánom mindnyájunknak.
Egykoron hatalmas MMO igéretnek indult, telve zseniális ötletekkel, gondolatokkal: késöbb nem lett akkora siker még akkor sem, ha tartalmaz egyéni megoldásokat. Most a Farlan Entertainment úgy gondolta, érdekes módon promotálja tovább a Dark and Lightot.
Az Alten8 emberei is beszálltak a karácsonyi ajándék osztásba és egy ingyenes pályával kívánnak kellemes ünnepeket nekünk.
Szinte biztosnak tűnik, hogy a Sin Episodes FPS sorozatnak befellegzett, ugyanis az első rész kudarca és a sorozatos elvándorlások után az egyik lead designer, Shawn Ketcherside is bevallotta: "nem valószínű", hogy elkészítik az Episode 2-őt.
Manapság szinte annyi MMO játék bétatesztelését indítják meg, hogy aki nem akar havidíjakkal szöszölni, az csak ezeken a teszteken lejátszhatja a heti adagjait.
A Star Wars Empire at War: Forces of Corruption egy igen különleges kiegészítő, ami új színt vitt a Csillagok Háborúja univerzumába.
A premier után szinte természetes volt minden next gen konzolnál, hogy akadtak problémák a kompatibilitással, a melegedéssel, vagy épp a hardverrel, ám most a megjelenítés miatt panaszkodnak sokan.
A Fallout rajongó tábor már nagyon várja a jó ideje pletykaszinten ismert harmadik részt, ám az Interplay e helyett egy új MMO játék részleteit tárta elénk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)