4,8 GHz-ig tolhatod a Core i7-8700K-t
Ennyi a határ normál hűtés mellett, de ez könnyen elérhető. 5 GHz fölött ügyeskedni kell.
Ennyi a határ normál hűtés mellett, de ez könnyen elérhető. 5 GHz fölött ügyeskedni kell.
Luckey Palmer szerint nem elég a szoftver, hanem kellenek mellé egyéb eszközök is. Például egy robotkar.
Az eddig látottak alapján nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a Tomb Raider lesz minden idők legjobb videojátékos adaptációja, és bár ez legkevésbé Alicia Vikander hibája, sokan a színésznőt is kikezdték. Többek között erről is beszélünk a héten.
A PlayerUnknown's Battlegrounds ötletgazdája nemrég a rajongók kérdéseire válaszolt, eközben pedig a fontos hibák kijavításának ígérete mellett kitért arra is, milyen újdonságok beépítésén gondolkodnak.
A kifejezetten a játékhoz készült karakter, Android 21 bemutatkozása mellett egy rakat kép érkezett Tien Shinhanról és Yamcháról.
A jövőre érkező Tomb Raider film első teasere mellett tegnap megérkezett az első poszter is, ami annyira nem tetszett a rajongóknak, de be kell vallanunk, erre elég jó okuk van.
Nem nagyon meglepő, hogy az internet bármire ráugrik, de azért még így is sikerül újat mutatni még nekünk is.
Egy modder csapat szétkapta a Switch operációs rendszerét, és egy emulátor mellett találtak benne egy kész játékot is.
Megjelent a Dishonored széria mellékága, amiben egy új karakterrel rakhatunk rendet a Birodalomban. Launch trailerrel ünnepelünk.
A gamereknek szánt BioniX hűtőventilátorok mellett itt van az Arctic legújabb processzorhűtője is.
Nem a That's You az egyetlen, ami megtörheti az unalmas iszogatást egy házibuliban: összesen négy játék jön a közeljövőben emellé.
A Rocket League fejlesztői a hamarosan élesedő őszi frissítés részletei mellett azt is elárulták, milyen újdonságokkal készülnek hosszabb távon, amik között egy platformfüggetlen partirendszer is szerepel.
Szóval akkor jöjjön, aminek jönnie kell: a PC World / GameStar stáb kommentálása mellett nézzétek élőben az Apple eseményét, amin bejelentik az új iPhone-t (vagy iPhone-okat).
A PlayStation Plus és Xbox Live Gold előfizetők mellett a PC-sek is teljesen ingyen zsákolhatják be a 4 DLC-t tartalmazó gyűjteményt.
Rengeteg izgalmas sztori mellett a képregények egyik legismertebb karakterét is neki köszönhettük.
Rettenthetetlen négyesünk szobáról szobára járva szeletei a Dark Souls rondaságait, de a szörnyek mellett a dobókockák is ellenünk vannak.
A Dishonored: Death of the Outsider, a The Evil Within 2, a Doom VFR, a Skyrim VR és a Fallout 4 VR mellé készül még valamivel a Bethesda.
A The Coalition játéka kap egy nagyobb frissítést a hónap közepén, ami az újdonságok mellett javításokat is hoz.
Minden idők egyik legjobb Gyűrűk Ura játékát már megvásárolni sem lehet, de néhányan kitartanak mellette.
Senkit ne tévesszen meg a visszafogott külső, ez a headset minden játékost lenyűgöz, ráadásul a prémium termékeket gyártó Astro most a belépő szinten is megjelent, viszonylag kevés kompromisszum mellett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)