Xbox One - jövőre már Windows 10 appokat is futtathat majd
A Microsoft nagyon komolyan veszi az új tervét, miszerint minden eszközre szeretné eljuttatni a Windows következő verzióját.
A Microsoft nagyon komolyan veszi az új tervét, miszerint minden eszközre szeretné eljuttatni a Windows következő verzióját.
A Microsoft hivatalosan is leleplezte az új operációs rendszert, amit minden eddiginél több platformra telepíthetünk, és mindenhol ugyanolyan stabilan fog működni.
Sokan felháborodtak amikor a Microsoft megvásárolta a Minecraftot jegyző Mojangot, de most itt a "Minecraft 2" béta, és bárki kipróbálhatja aki rendelkezik Microsoft Excellel.
A telepítéshez szükséges drivereket már júniusban kiadta a Microsoft, a saját vezetékes kontrollerre viszont novemberig várhatunk.
Újabb Capcom játékok élvezik majd a Steamworks támogatását.
Jól indul a hét, szép hosszú lista várja mind az iOS-es, mind az androidos és Windows Phone-os játékosokat.
Bármennyire is szeretnénk ma valami nagy hírt közölni, szomorúan csak ennyit mondhatunk: nem az Age of Empires: Castle Siege fogja megmenteni a szebb napokat is látott széria hírnevét.
Langyosan indul a hét, de akad érdekesség. A Windows Phone-osoknak is lesz mivel játszani.
A Microsoft következő asztali operációs rendszerére már nem kell sokat várni.
Hiba csúszott a legutóbbi Windows-frissítésbe, egyelőre ne frissíts, ha pedig már késő, akkor töröld minél hamarabb.
Hosszú béta időszak után végre végleges állapotba került a Thief 3: Deadly Shadows Gold modja, amely rengeteg újítással kápráztatja el a rajongókat.
Még mindig tart az ITT/OTT TV nyereményjátéka, mostantól azonban nemcsak az Android és iOS felhasználók, hanem a Windows Phone tulajdonosok is csatlakozhatnak.
Több Microsoft termék támogatása lejár a közel jövőben. Elkezdték értesíteni a cégeket, hogy lassan ideje lesz a váltásnak.
Egy amerikai híradó egy bevándorlókkal foglalkozó vitatott hír kapcsán egy olyan logót használt, ami megszólalásig hasonlít a Bioshock Infinite-ére. Kis délelőtti iróniánál talán nincs is jobb.
Már letörölgettük könnyeinket, amit a Games for Windows Live-ért ejtettünk, erre a Microsoft bejelenti, hogy a szolgáltatás mégsem megy sehova. Kegyetlenség.
Egy új LEGO cím, egy gyönyörű akciójáték, és az új Pindúr Pandúrok játék is felkerült a héten az App Store, a Google Play vagy a Windows Phone kínálatába.
Sylvester Stallone és egyre bővülő csapata újabb rázós kalandokba keveredik a legújabb trailer alapján, Mel Gibson alaposan megnehezíti a dolgukat.
Télen jön az Alienware-féle Steam Box, csak épp SteamOS helyett Windows-zal, Steam kontroller helyett pedig Xbox 360 kontrollerrel. De azért jó lesz.
Az idei expón látottakat a Microsoft egyértelműen az Xbox köré építette, a PC-s címek teljesen kimaradtak. Miért nem kap több szeretetet a Windows?
Bár a legtöbb érdeklődő az AAA címek miatt követi az E3-at, a kicsik közt is vannak fantasztikus darabok, amelyekre érdemes lesz figyelni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)