Új franchise-okat tervez a Destiny fejlesztőcsapata
A Bungie egy új partnerséget kötött annak érdekében, hogy vadonatúj franchise-okat készíthessen. Persze ettől még a Destiny-t sem fogják elfelejteni.
A Bungie egy új partnerséget kötött annak érdekében, hogy vadonatúj franchise-okat készíthessen. Persze ettől még a Destiny-t sem fogják elfelejteni.
A Total War széria mellékszálán kipróbált pár dolgot a fejlesztőcsapat, de az összkép valahogy nem az igazi.
A játékfejlesztők erősen készülnek már a 2 hét múlva kezdődő bulira. Ezúttal az Anthem csapata rakott ki egy üzenetet a twitterre.
Igazi veteránok és feltörekvő tehetségek ütköznek meg a Lenovo színpadán.
Ha igaz, amit két nevét elhallgatni kívánó munkatárs állít, az cseppet sem vet jó fényt a Microsoftra.
A Wal-Martnak köszönhetően idő előtt megtudtuk az első részleteket az új Sonic versenyjátékról.
A New Vegast készítő csapat közzétett egy tweetet, ami erősen utal arra, hogy akármit is jelent be a Bethesda, ahhoz nekik nincs közük.
Az első Star Wars Kvízünk póteseményén még oldottabb, még kötetlenebb volt a hangulat, amely egy nagyszerű estét eredményezett és kihívásban sem volt hiány, erről a résztvevő csapatok tanúskodhatnak. Ilyet még sokat!
Elsősorban berlini, valamint új amerikai és ázsiai, csendes-óceáni térségi csapatokban gondolkodnak.
Többek között a Far Cry 3-on, a Doomon és a Gears of Waron is dolgoztak, így tapasztalatban nem szenved hiányt az új csapat.
Noha fejlesztés alatt áll a Stand Out: VR Battle Royale is, azonban egy másik fejlesztőcsapat beelőzött a megjelenéssel és így elhappolta a "legelső battle royale műfajú VR-játék" titulust.
A liga kínai székhelyű csapata nem aprózza el az edzéstervet.
A fejlesztőcsapat vezető hangtechnikusa megosztott pár érdekes részletet a játékkal kapcsolatban.
A Lawbreakers bebukott, a Radical Heights nem hozott rövid távon sikert, ezért a Boss Key megszűnt. Most legalább láthatjuk, milyen projektek voltak még tervben.
A megjelenéssel együtt kaptunk egy launch trailert is a Disney új játékához, amiben számos ismerős arc felbukkan.
A fejlesztők orvosolták a korábbi problémákat, és most újra itt a különleges móka, amely tíz csapatot ereszt egymásnak.
A Creepy Jar csapata vágatlan audiokommentárral mutatta be a készülő játékukat.
Lassan de biztosan közeledünk a MotoGP 18 megjelenése felé, így a csapat elérkezettnek látta az időt, hogy újabb trailerrel kedveskedjen a rajongóknak.
Az Egyesült Királyságban nyílik meg a Mafia 3 stúdiójának következő irodája, és nyilván nem az lesz a dolguk, hogy a játék negatív kommentjeit szelektálják.
Több mint fél éve a levegőben volt már, most bekövetkezett: Cliff Bleszinski fejlesztőcsapata nincs többé. A játékok viszont maradnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)