A Windows 10 játékos szemmel
A Windows 10 letöltés előtt (vagy már után) nem árt arról is beszélni, hogyan is lesz ez jó nekünk, játékosoknak.
A Windows 10 letöltés előtt (vagy már után) nem árt arról is beszélni, hogyan is lesz ez jó nekünk, játékosoknak.
Megjelent a Windows 10. Megéri most váltani? Hogyan lehet ingyen frissíteni? Hogyan tudhatod, hogy már töltheted? Mire érdemes még vigyázni?
A Microsoft szerint szolgáltatás, a felhasználók szerint hiba a Windows 10 WiFi Sense funkciója, ami minden kontaktunknak elküldi hálózatunk jelszavát.
Az Overlord: Fellowship of Evilben nem sárga, kékgatyás minionokat ugráltathatunk, hanem igazi, nagyfülű, ocsmány szerencsétleneket. Őket mutatja be a játék új videója.
A Windows 10 megjelenése sok újdonságot hoz a Microsoft konzoljának életébe is. Ezek egyike az új periféria, amellyel lecserélhetjük a kontrollert.
Egyelőre nem tudjuk, mennyire lesz hasznos, de a bátrabbak már kipróbálhatják az Windows 10 egyik legérdekesebbnek tűnő újdonságát, amivel a konzolunktól távolabb is játszhatunk Xbox One-os játékainkkal.
A Panzer General szellemi utódja féláron kapható ma iOS-re, a Windows Phone-osoknak egy ingyenes app jut, és az androidosok sem maradnak ki.
Az Activision most sem hazudtolta meg magát. A Call of Duty: Black Ops 3 gyűjtői kiadása brutálisan drága, de olyat ad, amire nagyon nehéz nemet mondani.
Az Activision végre bemutatta a Call of Duty: Black Ops 3 zombis játékmódját. Büntető.
A héten a vicces kis sárga Tic Tac-ok lesznek a főfogások, amit egy horrorral és egy hackelésről szóló thrillerrel öblíthetünk le.
A Windows 10-ben könnyes búcsút veszünk az Internet Explorertől, mert jön végre az Edge, ami leváltja a Microsoft kiszolgált böngészőjét.
Jön a Minecraft vadonatúj kiadása, de a Windows 10 Edition - egyelőre - nem váltja le a jelenlegi PC-s változatot. Több lesz annál.
Lassan eljutunk oda, hogy a Windows 10 valójában csak egy a Microsoft által belső felhasználásra szánt operációs rendszer lesz, és a cégen belül is csak a felső vezetők használhatják.
Habár új játékok nem nagyon jelennek meg a nyár közepén, a PlayStation Plus ezúttal is gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk akkor sem, ha a strand helyett inkább a videojátékot választjuk.
Baráti kézrázással búcsúzik az Epic Gamestől a People Can Fly. A csapat bejelentette, hogy független stúdióként dolgoznak tovább
A Pixar az utóbbi idők egyik legjobb animációs filmjével robban be a héten a mozikba, de bemutatkozik a külföldön hatalmas sikert aratott horror, a Valami követ is.
Folyamatosan bukkannak fel az újabb elméletek, hogy miként szerezhetünk legális Windows 10 licencet anélkül, hogy fizetnénk. Tisztázunk pár félreértést az ügyben.
Ha régebbi vagy nem eredeti Windowst használsz, akkor is megkaphatod ingyen, de nem a teljes verziót. A Microsoft megint meggondolta magát.
A Motiga multiplatform MOBA-ja egy nagy lépést tesz a végleges megjelenés felé, ugyanis a Gigantic bétatesztje még a nyáron elindul, valószínűleg itt próbálhatjuk majd ki először az Xbox One és a Windows 10 közötti játékot.
A E3-as Digital Eventen két új Amiibo-figurát jelentett be az Activisionnel közösen a Nintendo, amik a Skylanders Superchargersben is használhatóak lesznek új karakterek megnyitásához.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)