Évadkritika: Hellbound - 1. évad
Dél-Korea a Squid Game után egy újabb gyomrossal rukkolt elő, mely torz tükörrel szembesíti a nézőt a jelenünk társadalmát illetően.
Dél-Korea a Squid Game után egy újabb gyomrossal rukkolt elő, mely torz tükörrel szembesíti a nézőt a jelenünk társadalmát illetően.
A gyártó teljes palettája frissül, a Stealth- és a Raider-modellek pedig egy különleges hűtési eljárással javítják a teljesítményt.
"Összeállítottam egy videót, amelyben te szerepelsz, ahogy éppen magaddal játszadozol a képernyő baloldalán" - írják a zsarolók, de ebből semmi sem igaz.
Egyelőre nem a működőképes modelleket nézhetjük meg, de így is láthatjuk, nagyjából hogy fognak kinézni az S22-es mobilok.
A három új Aorus modell mellé szintén három Aero-szériás notebookot is kapunk.
Az idei műsor sem maradt hajmeresztő koncepció nélkül.
Az x14 még két kilogrammot sem nyom, de így is korrekt teljesítményt ígér.
A gamereknek szánt kijelzők általában véve nem jók mindenfajta feladatra, de a Dell ígérete szerint a következő Alienware monitorral senkinek sem kell kompromisszumokat kötnie.
Közeleg az AMD hozzáférhetőbb válasza az NVIDIA DLSS-megoldására.
Nem sokkal a magyar CS:GO bajnoki után újabb győzelmet könyvelhetett el a Lenovo Legion Honvéd.
A közkincssé váló eredeti szövegeket bármilyen engedély, vagy jogdíj nélkül használhatja fel bárki idéntől.
Az Amazon Prime az év végére összehozta az eddigi legnézettebb sorozatát, aminek a 2. évada már a kezdés előtt a kalapban volt - és még ki tudja, mennyi.
Egy új beszámoló szerint tavaszig várnunk kell az első Intel Arc GPU-kra, de arról is kaptunk infókat, milyen modellekkel rajtol el a termékcsalád.
Rebootolták a mozis Resident Evil szériát, és bár az igyekezet mindenképp értékelendő, sajnos több ponton is csúnyán félrement a Welcome to Raccoon City.
Az alkotó egyelőre csak pár modellel készült el, de hosszútávon egy külön játékrendszert is be akar építeni a cuccok összerakásához és fejlesztéséhez.
Ha már a gyászosan Kaptárnak fordított Resident Evil filmekre nem emlékszünk szívesen, mit várhatunk egy reboottól, ami a játékok hangulatát akarja visszahozni?
Hatalmasat kaszál a Sony és a Marvel Pókember legújabb kalandjával.
Ha nem tartotok lépést minden füzetes sorozattal, akkor legalább a keményfedeles gyűjteményt érdemes lehet beszerezni majd.
A rendező The Game Awardson elejtett mondata nagyobb hullámokat kavart, mint gondolta.
A kocsiba még egy Elon Musk-bábu is került.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)