Hirdetés

Na, és Kojima mit tesz hozzá a Metal Gear Solid Delta: Snake Eaterhöz?

|

Azt is elárulta a fejlesztőcsapat, hogy miért pont ezt a részt remake-elik.

Hirdetés

Bár a PlayStation Showcase megítélése vegyes lett, az biztos, hogy voltak emlékezetes pillanatai, elég csak a Marvel's Spider-Man 2 gameplay prezentációra és a Metal Gear Solid ∆: Snake Eater leleplezésre gondolni. A Metal Gear Solid 3 remake-jével kapcsolatban még mindig sokkal több a kérdésünk, amint amit a Konami megválaszolt, de lassacskán fény derül minden információra. Azt például már tudjuk, hogy a PS5 mellett PC-re és Xbox Series X-re is jön.

Amiképpen azt is, hogy mit jelent a ∆ (Delta) a játék nevében, mik a fejlesztők tervei nagyvonalakban és hogy egyáltalán milyen csapatok dolgoznak rajta, hogy feltámasszák ezt a klasszikust. 

Hirdetés

Bár a Konami továbbra is szűkösen bánik az infókkal, most még két dolog tisztázódott. Egyrészt a vállalat szóvivője az amerikai IGN-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a franchise megalkotója, Hideo Kojima és az Metal Gear Solid széria művészeti stílusát meghatározó Yoji Shinkawa nem vesznek részt a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater munkálataiban. Ez egyáltalán nem meglepő, miután Kojima és a Konami látványosan "szakítottak", hogy aztán előbbi saját csapatot alapítson, utóbbi pedig leamortizálja az ázsióját. Talán ezzel a remake-kel és a Silent Hill projektekkel visszanyeri a játékosok bizalmát.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

A szóvivő megígérte, hogy a fejlesztőik keményen fognak dolgozni a remake-ken és a portokon (jön ugyanis az eredeti első három Metal Gear Solid játékot, valamint a Metal Gear 1-2-t magába foglaló Meta Gear Solid: Master Collection Vol. 1 is), hogy több platformon még több játékos élvezhesse őket világszerte. A fejlesztésért főleg a Konami munkatársai felelnek, akik részt vettek a Metal Gear-sorozat korábbi játékainak elkészítésében, akárcsak a velük együttműködő Virtuos. 

A szóvivő arról is beszélt, hogy miért a Metal Gear Solid 3-at remake-elik először: 

"Azért választottuk a Metal Gear Solid 3: Snake Eatert, mert ebben születik meg Big Boss (Naked Snake), ez a Metal Gear-sorozat kiindulópontja. A másik ok pedig az, hogy sok rajongó már régóta kérte ennek a játéknak a remake-jét".

Hogy készül-e másik remake ezt követően, azzal kapcsolatban óvatosan fogalmazott a Konami munkatársa: elmondása alapján meghallgatják majd a játékosok igényeit, és ennek megfelelően fognak mérlegelni, szóval minden bizonnyal a Metal Gear Solid 3 remake teljesítményén múlik. 

A Metal Gear Solid Delta: Snake Eater pontos megjelenési dátumát még nem árulta el a kiadó. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)