A Battlefield 6 letarolta a Steamet, a Call of Dutyt is maga mögé utasította
A Battlefield 6 már a rajt napján megdöntötte a Call of Duty minden eddigi Steam-rekordját, és még csak most kezdődik a hétvége.
A Battlefield 6 már a rajt napján megdöntötte a Call of Duty minden eddigi Steam-rekordját, és még csak most kezdődik a hétvége.
Lizzie Borden áll majd a Szörnyeteg antológiasorozat következő szezonjának középpontjában.
A második évad lezárása egy váratlan csavarral borzolta a kedélyeket, amely akár az egész DC-univerzum jövőjére hatással lehet.
A néhai Benoît Sokal életművének egyik legtündöklőbb ékköve hamarosan megszépülve tér vissza.
A címszereplőt játszó Michael C. Hall erősítette meg, hogy a történet még nem ért véget.
Olden Era demóval és más meglepetésekkel ünnepli a Ubisoft a Heroes of Might & Magic széria 30. évfordulóját.
A bíróság szerint ez bizony egyszerű véleménynyilvánításnak tekinthető.
Gyakorlatilag egy felhőszolgáltatásról van szó, mely limitált ideig elérhető.
Csak úgy száz óra spamelésbe telt, de már a csatornában sikerült kimaxolni a miszticizmust és még pár másik statot.
Íme az elmúlt egy hét bevételi eredményei a magyar mozikból.
Ivalice csataterei nem lettek kegyesebbek, de legalább szebb lett a gyep, ami alá eltemetnek minket.
Az árak emelkedését figyelembe véve, ez csak egy kicsit meglepő.
Egy igazi múzeumba illő darabról van szó, mely korábban sosem látott napvilágot.
A csapat saját finanszírozással fog működni, ami garantálja a teljes kreatív szabadságot.
Imádja a műfajt és a franchise-t, ami kinőtt belőle.
Vegyék emberszámba a kutyákat is, nekik is dobjanak egy csontot!
A PS5 vezető tervezője és az AMD alelnöke megosztottak ezt-azt folyamatban lévő fejlesztéseikről.
Régóta várunk már történetének folytatására, most végre erre is sok kerül.
A Cronos: The New Dawn sikere után is számos projekt fut még a háttérben.
A vizsgálat alapján semmi nem utal arra, hogy az attrakció meghibásodása okozta volna az esetet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)