Hirdetés

Előzetest kapott a Die Hard 2 és Cliffhanger rendezőjének új akciófilmje, melyben Samuel L. Jackson többet mondja azt, hogy "motherf*cker", mint valaha

|

A különgépe után most az elnök kocsijára pályáznak.

Hirdetés

Renny Harlin neve ismerős lehet azok számára, akik a '90-es évek bűvöletében nőttek fel, ugyanis a rendező akkortájt élte a fénykorát. A Die Hard 2, a feszült Függő játszma, valamint a rendező talán legjobbjának mondható Utánunk a tűzözön egy csodálatos karriert vetítettek előre.

Ennek azonban hamar vége lett, Harlin neve pedig gyorsan egyenlő lett a középszerű alkotásokkal, mint amilyenek A testvériség vagy az Egy gyilkos agya. Ránézésre legújabb filmje, az egyelőre magyar cím nélküli The Beast sem akarja megváltani a világot.

Hirdetés

A film cselekménye lényegében annyiból áll, hogy az amerikai elnök kénytelen menekülőre fogni, miután ismeretlen támadók megpróbálják őt jobb létre szenderíteni. Hogy túlélje, a The Beast névre hallgató, páncélozott és különleges alkalmakra előkészített jármű volánja mögé ül, hogy mindent elpusztítson, ami az útjába kerül.

Érdekesség, hogy Jackson korábban is játszotta már az amerikai elnököt a 2024-es Big Game: A nagy vad című, kissé alulértékelt akciófilmben.

A Samuel L. Jackson főszereplésével készülő mozi másik sztárja Joel Kinnaman (Öngyilkos Osztag), míg a forgatókönyvet az az Umar Aleem jegyzi, akinek a Netflixen debütáló Kate-et is köszönhettük. Aleem ráadásul elég elfoglalt mostanában, ugyanis az egyik legvadabb Jason Statham-film, A méhész folytatását is ő jegyzi, valamint a Jeff Wadlow rendezésében készülő Danger Girl-adaptáció is hozzá köthető.

A The Beast október 9-étől lesz látható a külföldi mozikban, hazai premierről egyelőre nincs hír.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)