Andrew Garfield továbbra is azt állítja, hogy nem szerepel a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése című filmben, miközben azt is elárulta, hogy még Tom Holland új Pókember-filmjét, a hatalmas sikert arató Pókember: Vadonatúj napot sem látta. A színész a The Uprising Los Angeles-i premierjén beszélt minderről a Varietynek.
Garfieldet arról kérdezték, gratulált-e már Hollandnak a Vadonatúj nap elképesztő eredményeihez, de azt mondta, nem szeretne úgy tenni, mintha látta volna a filmet. Egyelőre sem ezt, sem Christopher Nolan Odüsszeiáját nem sikerült megnéznie, amelyben Holland szintén szerepel, ezért majd csak akkor ír kollégájának, ha valóban látta a munkáját. A Vadonatúj nap sikere ugyanakkor egyáltalán nem lepte meg, szerinte Pókember azért működik ennyire jól, mert mindenki magáénak érezheti a karaktert.
A beszélgetés természetesen Garfield saját Pókemberének jövőjére is átterelődött. Amikor egyenesen megkérdezték tőle, hogy benne lesz-e a Bosszúállók: Doctor Doom ébredésében, mindössze annyit válaszolt:
"Nem."
Amikor emlékeztették rá, hogy a Pókember: Nincs hazaút előtt hónapokon keresztül ugyanilyen kitartóan tagadta a visszatérését, már mosolyogva csak annyit mondott, hogy előbb-utóbb úgyis kiderül az igazság.
Éppen ezért Garfield szavát ezúttal sem feltétlenül érdemes készpénznek venni. A színész 2021-ben számtalanszor kijelentette, hogy nem lesz benne a Nincs hazaútban, aztán Tobey Maguire-rel együtt mégis visszatért Peter Parkerként. Most ráadásul egy olyan Bosszúállók-film készül, amely már biztosan több korábbi Marvel-világból is visszahoz szereplőket, köztük az X-Men régi színészeit.
Garfield tehát hivatalosan továbbra sincs a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése szereplőgárdájában, de az előéletét ismerve valószínűleg csak akkor lehetünk teljesen biztosak a hiányában, amikor már lepörgött a sráblista.