Assassin's Creed IV: Black Flag - gigantikus patch érkezett
Úgy tűnik tényleg egy olyan korba értünk, ahol a pár megás javításokat lassan el lehet felejteni. Bár nem éri el a 13 gigát, az AC IV új frissítése azért meglepően nagy.
Az Assassin's Creed sorozat negyedik részének főszereplője Edward Kenway kapitány, aki kalózként küzd a templomosok ellen a Karib-térségben. A harmadik epizódból megismert tengeri csaták valószínűleg még nagyobb hangsúlyt kapnak majd, de e mellett rengeteg újításra számíthatunk a játékmenetben, az első trailer alapján kétkezes harcra és búvárkodásra is lehetőségünk lesz. Az Assassin's Creed IV: Black Flag 2013. október 29-én jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, Wii U-ra és újgenerációs konzolokra.
Úgy tűnik tényleg egy olyan korba értünk, ahol a pár megás javításokat lassan el lehet felejteni. Bár nem éri el a 13 gigát, az AC IV új frissítése azért meglepően nagy.
Ugye senki nem hitte azt, hogy az Assassin's Creed 4 befejezése egyúttal a sorozat végét is jelenti? Dehogy jelenti. Sőt!
Örülhetnek mindazok, akik PS3 vagy PS4 konzolokon játszák Edward Kenway kalandjait, a hétvégén ugyanis kétszer annyi xp jár a gyilkolásért.
Újabb bővítményt kapott az Assassin's Creed 4, ez további kosztümöket, tárgyakat és egyjátékos küldetéseket jelent számunkra.
Ha kell, felrúgja a saját maga állított „évenként legalább egy új Assassin's Creed” szabályt a Ubisoft, hogy az időkorlát ne menjen a termék minőségének rovására.
A Ubisoft képviselője nem kommentálta a névtelen, de a projekthez közel álló forrásból származó értesülést.
Mintha egy elátkozott kincsesládát nyitott volna ki a Ubisoft, úgy sújtja az AC sorozat epizódjainak PC-s kiadásait valami megmagyarázhatatlan balszerencse.
Utolsó előzetesét fogyasztja éppen a Black Flag első sztori DLC-je, a Freedom Cry.
A Steam eladási listájának élén továbbra is a Starbound tartja magát szilárdan, de akik a múlt héten mögötte álltak, azoknak most nyoma sincs.
Már kevesebb mint egy hetet kell várni arra, hogy megérkezzen a Black Flag első sztori DLC-je, az Adewale történetével foglalkozó Freedom Cry.
A Ubisoft bejelentette az Assassin's Creed IV: Black Flag első többjátékos DLC-jét. Feketeszakál morcos.
Az Assassin's Creed IV: Black Flag végigjátszásunkat egy élő adással zárjuk, ami minden eddiginél jobb lesz.
Úgy tűnik idő előtt kiszivárgott az AC IV első DLC-jének pontos megjelenési dátuma. A Freedom Cry még karácsony előtt jön.
Ha esetleg még nem lennél eléggé rákattanva az AC IV kalózos megoldására, akkor a Ubisoft most egy hangulatos trailerrel igyekszik meggyőzni.
Az Assassin's Creed IV most következő küldetése lényegében az egész részt kitölti. Kicsit sok lesz a lopakodásból.
Folytatódik az Assassin's Creed IV: Black Flag végigjátszásunk, újra szokásos csapattal.
A GameStart jó, a GameStart finom, a GameStart különleges, főleg ha az Assassin's Creed 4-et tartalmazza.
Újra pörög a GameStart és az Assassin's Creed IV: Black Flag. Akkor most süllyesszünk el hajókat.
De hosszú volt ez a hétvége. Most már viszont vége, ezért folytatjuk az Assassin's Creed IV: Black Flag végigjátszásunkat.
Az Assassin's Creed franchise decemberben tovább bővül, a Ubisoft egy sajtóközleményben értesített minket, hogy hamarosan érkezik az Assassin's Creed Pirates.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)