A Monster Hunter hatalmas, csodálatos világát először mészárosokként ismertük meg. A civilizációnak segítségre volt szüksége, mi pedig ezt hatalmas fegyverek képében szállítottuk is. A Stories melléksorozat azonban egy sokkal kedvesebb főhőst ad a kezünkbe, aki inkább összebarátkozik a szörnyekkel, minthogy levágja őket.
A JRPG spin-off következő felvonása, a Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection március 13-án érkezik PC-re, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re. Ez még relatíve messze van tőlünk, de a demójával addig is elszórakozhatunk.
A Nintendo Partner Showcase már lerántotta a leplet a próbaverzióról, de az azt követő órában a demó szépen lassan elérhetővé vált minden érintett platformra. Bármilyen gépről is űzitek a videójátszás hobbiját, azon már elérhetitek az MHS3 kóstolóját.
Hasonlóan a legtöbb JRPG demóhoz, ennek a mentését is továbbvihetitek majd a teljes verzióra, így mindenképp érdemes lesz nekiugranotok majd még megjelenés előtt.
