A 2025-ös esztendő nem is alakulhatna jobban a soulslike műfaj rajongói számára. Mi is nagyon szerettük és az egész szakma elismerően biccentett az The First Berserker: Khazan láttán, az Elden Ring Nightreign sikeresen hozott új ötleteket a sokat használt receptbe, a Lies of P: Overture pedig egy kifejezetten jó alapjátékot bővetett sikeresen. A kínai Leenzee a Wuchang: Fallen Feathers-szel mutatkozott be, és a Game Science-féle Black Myth: Wukong után ismételten egy olyan játékot kaptunk az ázsiai ország lelkes fejlesztőitől, ami érdemes lehet a világszintű figyelemre is.
A Wuchang egy ízig-vérig soulslike játék, ami a leginkább klasszikusnak mondható vonalon halad, magyarul olyan, mintha egy Dark Souls epizóddal találkoznánk a kínai mitológia körítésével nyakon öntve. A Dark Soulsra hajaz az egész pályadizájn, de még a harcrendszer is, ugyanakkor az utóbbi kapott nem kevés újdonságot is, ami ennyi évvel a műfaj elstartolása után már tényleg komoly teljesítménynek mondható, hiszen nem egyszerű újra feltalálni a soulslike receptúrát.
Pandémia maxra húzva
Maga a sztori a Ming-dinasztia vége felé játszódik, egy háborútól és fertőzésektől sanyargatott vidéken. Főhősnőnk, Bai Wuchang az utóbbi miatt szívta meg istenesen, ugyanis a "feathering" nevezetű ragályt sikerült benyelnie, melynek következtében nem csak tollasodni kezdett a teste, de bizony emlékeit is szépen lassan elveszíti. A folyamat végén nem csak a memóriája lesz totálisan lenullázva, hanem ő maga is teljesen átalakul, rusnya madárszörny lesz belőle, ami nyilván nem tekinthető happy endnek. Éppen ezért útnak indul, hogy valahogy gyógymódot találjon erre a borzalomra, és ha már úgyis arra jár, kicsit rendbe rakja a környék sorsát is.
Kicsit konkrétabb fogódzkodókat kapunk, mint egy Dark Souls epizódban, de azért itt sem érdemes questlogra számítani, a teljes történet úgy fog kibontakozni, ha szorgosan beszélgetünk minden egyes NPC-vel, és ezt újra és újra megismételjük, visszajárunk hozzájuk. Így is megvan az esély arra, hogy bizonyos részletekből kimaradjunk, szóval tényleg csak többszörösen aláhúzva tudom tanácsolni azt, igyekezzünk minden megtalált tárgyat elvinni annak a pajtásnak, aki vágyik rá, és addig tépjük a szánkat mindenkivel, amíg el nem kezdenek ismétlődni a dialógusok.
Csattanjon a fejsze, zörrenjen a kard!
Még messze nem tartunk a legizgalmasabb ötleteknél, de a harcról is érdemes viszonylag részletesebben értekezni. Egyszerre kétféle fegyvert tarthatunk magunknál, amik között egyetlen gombnyomással válthatunk, és ez már önmagában is egy látványos kombóban tud manifesztálódni. A hosszúkardok, rövidkardok, fejszék, dárdák, és az egyszerre forgatott két egykezes kard mind-mind saját képességfát kapott, illetve ezeken felül van még egy plusz fa, amin például a gyógyítóflaskákat, a mágiával kapcsolatos dolgokat, és még jó pár fontos extrát lehet fejleszteni. Brutálisan nagy skilltree-kről beszélünk, viszont hatalmas szerencsénkre simán újra lehet osztani a lepakolt pontokat, nincs ezért semmiféle büntetés, nem kell semmit sem fizetni. Szerencsére egyre több soulslike játék veszi át ezt a megoldást, ami örömteli fejlemény.
A Wuchang: Fallen Feathers azonan még egy ponton újít, ugyanis nem külön-külön fejlesztjük a fegyvereinket, hanem ez is a képességfán történik. Magyarul ha mondjuk a skilltree-n már sikerült +6-osra húzni a hosszúkardokat, akkor minden egyes hosszúkardunk +6-os lesz. És ahogy említettem, az újraosztás ingyenes, szóval ha mondjuk úgy érezzük egy boss ellen inkább a mágiát elősegítő rövidkard lesz a jó megoldás, nincs semmi gond, mehet a skillpontok újrapakolászása.
Az alapok ugyebár teljesen Dark Souls vonalon mozognak, vannak táborhelyek, gyűjtjük az itt épp red mercuryra nevezett "lelkeket", de például a staminamenedzsement is izgalmasan alakul. Minden fegyver rendelkezik két extra képességgel, továbbá újakat is feloldhatunk a képességfán, és ezeket is bele lehet pakolni a gyilokszerszámokba. A harc fontos mechanikája lesz a skyborn might, ami tulajdonképpen egyfajta muníció, amit változatos módokon gyűjthetünk (feloldható olyan skill, hogy mondjuk kombók után kapjuk, de a rövidkard automatikusan is tölti), és egyrészt ebből tudjuk elpattintani a varázslatokat, másfelől az előbb említett extra skilleket is el lehet lőni skyborn mightból, amik így nem fogyasztanak staminát. Nagyon okos rendszer ez, ami abszolút kreativitásra sarkallja a játékost.
Mindezeken felül akupunktúrás pontokon megszerzett tűkkel is szúrkodhatjuk magunkat, ami a tempering képességhez kapcsolódik, ezzel rövid ideig felturbózhatjuk az adott fegyvert, mondjuk tűzsebzést, vagy életerőszívást adhatunk neki. Soknak hangzik? Igazából még messze nem értünk a végére, de ki kell emelni azt is, hogy mindez egyáltalán nem megterhelő, hamar beleszokik az ember az egyes alrendszerekbe.
Amit még ki kell emelni mindenképpen, az az őrület: mikor Wuchang meghal, vagy emberi ellenfeleket gyilkol, a madness szintje egyre csak emelkedik. Ha ez elér egy bizonyos szintet, akkor egyrészt extra képességek aktiválódnak, vagyis kifejezetten építeni is lehet erre a mechanikára, de mindennek ára van: ha meghalunk maximális őrültségi szinten, akkor meg fog jelenni egy démon, amikor épp visszamennénk az elejtett lelkekért (bocsánat, red mercuryért), és még vele is meg kell harcolni, mielőtt visszaszerezzük az elhullajtott XP-t.
Hiába tollas, ne nézd madárnak
Hiába van alaposan megpakolva okos újításokkal és kifejezetten formabontó ötletekkel a játék, a Wuchang: Fallen Feathers pár hiba miatt lemaradt arról, hogy bármiféle dicsérős, buksisimis plecsnit adjak neki. Egyrészt nincsenek rendben a dolgok technikai téren. Az igazán nagy parák PC-n fordulnak elő, amelyeket még mindig nem sikerült tisztességesen kipatchelni, de bizony PlayStation 5 Prón (amin én teszteltem a játékot) is előfordulnak néha brutális szaggatások, megáll a játék, ami azért tud agyzsibbasztóan bosszantó lenni, mert ez csak a képre igaz, magyarul amíg mi befagyott frame-eket nézünk, a játék igazából fut, és simán szájba csűrhetnek vagy akár meg is ölhetnek minket.
Ez technikai gond, jó esetben orvosolható. Ami viszont nem, az a játék nem igazán létező nehézségi görbéje. Hosszú ideig egészen egyszerű a Wuchang, maximum második-harmadik próbára minden boss leölhető. A Feathered Priestet például PlayStation Portálon nyomtam le gond nélkül nyaralás közben egy középszar Wi-Fi-vel az otthoni konzolomra csatlakozva, nem volt semmi gond. Ez egészen addig van így, amíg el nem jutunk Honglanhoz, aki már-már Malenia szinten kemény ellenfél, és garantáltan nem egy és nem két órát el fog venni az ember életéből. Az igazán nagy probléma az, hogy a hozzá hasonló nagyon nehéz bossok egészen egyszerűen megkövetelik, hogy egyetlen egy taktikát használjunk ellenük, különben kis túlzással semmi esélyünk. És ez bizony elég nagy gond úgy, hogy a többi, "sima" boss esetében szó sincsen erről.
Összességében tehát a Wuchang: Fallen Feathers több okból is elmarad attól, hogy egy kiváló soulslike játékot köszönthessünk a személyében, de van annyira szórakoztatót (amikor épp nem az agyadra megy pár boss esetében) és tartalmaz annyi friss ötletet, újítást, hogy a műfaj szerelmeseinek csak ajánlani lehet. Akkor pedig különösen, ha oda és vissza vagytok a kínai mitológiáért.
