Egy brit bíró múlt hónapban úgy döntött, hogy a Valve-nak bíróság elé kell állnia egy mintegy 295 milliárd forintnak megfelelő, 656 millió fontos csoportos kereset ügyében. A keresetet Vicki Shotbolt, a Parent Zone vezérigazgatója indította, elsődlegesen a Steam által alkalmazott 30 százalékos jutalék miatt.
A felperes szerint ez az arány túlzott mértékű, és a vállalat ezzel visszaél piaci dominanciájával, hátrányos helyzetbe hozva a brit játékosokat.
Kicsit olyan ez az egész, mint az Epic Games és az Apple közötti jogi vita is volt, ahol szintén a platformüzemeltető piaci dominanciája és az általa levont jutalék mértéke állt a középpontban. Shotbolt szerint a videojáték-ipar kulcsfontosságú gazdasági és kulturális ágazat, amelynek tisztességesen kell működnie.
Úgy véli, a Steam meghatározó szereplőként nem működik együtt fair módon a piacon, és aránytalan terhet ró a fejlesztőkre azzal, hogy minden tranzakció után 30 százalékot von le.
Shotbolt szerint egy esetleges győzelem kiegyensúlyozottabb helyzetet teremthetne a fejlesztők és a játékosok számára, de nincs garancia arra, hogy az alacsonyabb jutalék automatikusan alacsonyabb játékárakat eredményezne. Szerinte azonban a piaci verseny logikája azt diktálná, hogy egyes fejlesztők csökkentenék áraikat, és a megtakarítást részben továbbadnák a vásárlóknak.
Ez egy rendkívül naiv feltételezésnek tűnik, de biztos, hogy lenne olyan jó arc fejlesztő, aki egyébként élne a lehetőséggel és lennének olyanok is, akik meglátnák ebben a remek PR-lehetőséget.
A kereset egyik fontos alaptétele, hogy a PC-s játékfejlesztők számára a Steam gyakorlatilag megkerülhetetlen platform és nincs valódi, egyenértékű alternatívája. Shotbolt szerint éppen ez a hosszú ideje fennálló piaci dominancia teszi különösen jelentőssé az ügyet, mert álláspontja szerint egy ilyen helyzetben a platform nem élhet vissza az erőfölényével.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!