Todd Howard újra elmondta, miért marad ennyire különleges a Fallout világa: nem a sugárzó sivatagok miatt, nem a deathclaw-k karma nyűgözi le a rajongókat, hanem az a furcsán tökéletes, retrofuturisztikus Amerika, amely a nukleáris tűzgömb előtt még úgy mosolygott, mintha minden rendben lenne. A PC Gamernek adott interjújában Howard arról beszélt, hogy a sorozat lényege mindig is a fricska volt, egy görbe tükör, amely megmutatja, hová vezethetett volna a hidegháborús rettegés, ha valaki végül tényleg megnyomja azt a bizonyos gombot.
Howard szerint a Fallout sajátos hangulatát nem maga a nukleáris pusztulás adja, hanem az, ami előtte volt: egy világ, amely túlzott lelkesedéssel borult a nukleáris energiára, miközben már érezhetően feszült a globális hatalmi játszmák súlya alatt. Ez a fülledt, műmosolyos, örök optimizmusba csomagolt paranoia az, ami kiemeli a Falloutot az összes többi posztapokaliptikus fikció közül. Ahogy Howard fogalmaz, ez a "visszatekintés a saját világunkra", egy óvatos figyelmeztetés arról, milyen könnyen omlik össze a civilizáció, ha a hatalmak túl messzire mennek.
A következmények ismertek: mutáns szörnyek, széthulló testű ghoulok, kutya méretű csótányok és a korszakot idéző muzsika, amely még a legreménytelenebb helyzetet is ironikusan elegánssá teszi. Howard szerint ez a sajátos kettősség - a humorba oltott borzalom - működteti igazán a Falloutot. Az a világ, amelyben a társadalom még a pusztulás után is úgy próbál tovább élni, mintha semmi sem változott volna, egyszerre szórakoztató és hátborzongató.
Howard arról is beszélt, mennyire nehéz eltalálni a megfelelő tónust: a kemény, sokszor morálisan is kényelmetlen döntések és a következő pillanatban elsütött, véresen groteszk poén között vékony a határ. Még a legendás "War, war never changes" mondatot is kockázatosnak érezték a Fallout-sorozat készítésekor, mert attól tartottak, hogy a valóságos színészi játékkal túl teátrálisnak hat majd. Végül maradt - mert épp ez a félresiklott pátosz az, amitől az egész Fallout-világ működik.
A Fallout széria sosem csak romok és sugárzás jól kimért elegyek volt, hanem annak a világnak az árnya, amely magát a pusztulást okozta, és amelynek torz lelkesedése a mai napig ott visszhangzik minden rozsdás ajtó nyikorgásában és minden groteszk mosoly mögött. Howard szerint ez az a finom egyensúly, amelyet eltalálni nehéz, de amely nélkül a Fallout már nem lenne önmaga.
