Hirdetés

Süllyedő hajó: alig indult el a Skull & Bones bétája, máris unatkoznak a kalózok

|

A Ubisoft lassan egy évtizede szenved a kalózos kaland megjelentetésével, de nem úgy fest, hogy jól alakul a kihajózás.

Hirdetés

Most hétvégén indult el a Skull and Bones második zárt bétája, és mivel ehhez már Twitch Droppokon keresztül is lehet hozzáférést szerezni, így rengeteg új szempár vizslatja és kritizálja a játékot. Az új érdeklődők viszont régi problémákba botlanak: ahogy elkezdik útjukat a tengereken úgy menük, érthetetlen játékrendszerek és felesleges sétálgatás várja őket. Ez legalábbis az első benyomása a játékról a /r/gaming kalózainak. A közösség nem elégedett. 

Bár a Ubisoft 6 órára korlátozta a béta játékidőt, a többségnek ez nem okoz problémát. A Reddit posztok szerint sokan az első órát sem bírják végigülni, mondván, hogy túl unalmas az egész élmény. 

Hirdetés

Veterán tesztelők elmondása szerint a problémák, amiket most felhoznak az újoncok, már régóta ismert bajok. A két évvel ezelőtti teszt során is többen jelezték a Ubisoftnak, hogy a kezdőélmény siralmas, de látszólag hozzá sem nyúltak a játék ezen részéhez, ez pedig erős magabiztosságnak tekinthető abban a helyzetben, amibe a kiadó kormányozta ezt a projektet az évek során. Vagy már ennyire biztosak a bukásban, és elengedték a gyeplőt?

I quit Skull and Bones after an hour due to sheer boredom
byu/achilleasa ingaming

Ha a Ubisoft a februári megjelenéstől a fejlesztési költségeinek visszanyerését reméli, ennél többre lesz szükség. Akárhogy is, most már szinte biztos, hogy a Skull & Bones 2024. február 16-án piacra fog kerülni. Aztán majd mindenki úgy unhatja, ahogy akarja.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)