A Steam Controller ugyan megjelent, de az érkezésének körülményei nem voltak hibátlanok. Az első szállítmányok pillanatok alatt elfogytak és azok sem feltétlenül kapták kézhez a maguk példányait, akiknek sikerült lecsapniuk rájuk. A Redditen számolt be egy pórul járt játékos, aki ugyan megrendelte a saját kontrollerét, de jó darabig nem hallott felőle.
Idővel elkezdett érdeklődni a helyzetéről, levelére pedig egy meglepően segítőkész választ kapott. Kiderült ugyanis, hogy a szállítmányok egy kisebb része elkeveredett és az Egyesült Királyságban kötött ki. Ezeket vissza fogják terelni az eredeti útjukra, de addig is a Valve felajánlott egy ingyen játékot minden érintettnek kompenzáció gyanánt.
Akiknek tehát elkésett a csomagja az választhatott egy darab, alapkiadású címet, ami kapható volt az ő régiójában. A Redditen mesélő vásárló a Forza Horizon 6-ot választotta, aminek Standard Editionje már ott is figyel a gyűjteményében. Ez tehát azt jelenti, hogy kapott egy 70 eurós mókát és nemsokára a kontrollerét is kézhez fogja majd kapni, amint a Valve és partnercége kiküszöbölték a szállítási bakit.
Ennél szebb befejezést álmodni sem lehetne.
Average valve W
by u/hvhhggggh in SteamController