Hirdetés

Ekkor érkezhet a Sony és a Bungie új lövöldéje

|

A halasztást követően gyökeresen átalakult a Marathon, amelynek a rajtja közelebb lehet, mint gondoltuk volna.

Hirdetés

Lassan kézzelfogható közelségbe kerül a Bungie régóta várt extraction shootere, a Marathon, hiszen a legfrissebb hírek szerint akár már 2026 márciusában rajtra kész lehet. A játék az elmúlt hónapokban jelentős átalakulásokon ment keresztül, amelyeket elsősorban a zárt alfatesztek és a folyamatos visszajelzések formáltak. A stúdió ugyanis nem elégedett meg egyetlen nagy tesztidőszakkal: havonta, változó játékosszámmal futtatott próbaköröket, így az első 500 fős játéktesztet hamarosan 1700, majd közel ezer fővel zajló tesztek követték.

Az egyik legtöbbet kért funkció a közelségi chat volt, amely immár működőképes és alapjaiban változtatja meg a játék kommunikációs dinamikáját. A harcok tempója is felpörgött, hiszen kevesebb idő (TTK) is elég már, hogy adott fegyverből tüzelve végezzünk ellenfelünkkel, ami intenzívebb tűzpárbajokat eredményez. A gyógyítás sem a régi: a Patch Kitek már nem azonnali életvisszatöltést adnak, hanem fokozatos regenerációt, miközben a pajzsok azonnal aktiválódnak. Új környezeti veszélyforrásként érkezik a Heat Cascade, amely felülről záporozó szikrákkal csökkenti az életerőt és egy hőmérőt tölt fel, amellyel a játékosoknak külön is meg kell küzdeniük a kivonás során.

Hirdetés

A halál kezelését is újragondolták: a testek immár nem változnak azonnal zöld köddé, hanem tovább maradnak a terepen, a sebesültek kék vércsíkokat húznak maguk után, miközben a túlélés reményében kúsznak társaik felé. Halál után a loot egy málhazsákban marad hátra, így a megszerzett javak sorsa is új taktikai szempontokat hoz a játékmenetbe.

A The Game Post beszámolója szerint a Codex-rendszer a Destiny 2 Triumphs funkciójához hasonlít: apróbb kihívásokat kell teljesíteni, amelyek extra jutalmakat adnak, sőt ezek a játékosok azonosítói alatt is megjelennek. Az edzőteremként funkcionáló lőtér szintén bekerül a játékba, ahol bárki gyakorolhat fegyvereivel. Az endgame tartalmak között a Cryo Archive térképe kapott kiemelt szerepet, amely a UESC Marathon hajón található, és már most előrevetíti, hogy a jövőbeli szezonok során a hajó további szekciói is elérhetők lesznek. A hajó hét részre (Cargo, Index, Revival, Cryohub stb.) tagolódott, és különleges permadeath-rendszer érvényesül ott: ez alapján a társak még visszahozhatják a földre került játékost, de a végleges halál után már nincs visszaút. A távozás előtt egy vezérlőteremben kell aktiválni egy terminált, amely véletlenszerű helyszínt nyit meg, majd három perc áll rendelkezésre, hogy a csapat elérje a kivonási pontot.

Ilyen volt.

A felhasználói felületet teljesen újratervezték, a placeholder elemek eltűntek, a menük letisztultabbak, míg a hangzás és a látvány is hatalmas előrelépést mutat. A terepeken sűrűbb a növényzet, a fények és shaderek pedig szinte teljesen új játék benyomását keltik a korábbi alfához képest. Az alap matchmaking továbbra is triókra épül, külön solo queue azonban egyelőre nincs. A Sony szerint a Bungie minden lépésével arra törekszik, hogy 2026 márciusára a lehető legjobb esélyeket biztosítsa a sikerhez, a pontos dátumot pedig várhatóan hamarosan bejelentik. Egyes pletykák szerint a Marathon a közeljövőben egy PlayStation State of Play eseményen is felbukkanhat, hogy visszaállítsa a játék iránti megcsappant bizalmat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)