A Pókember: Vadonatúj nap első előzetese alapján ez nem egyszerű folytatás lesz, hanem egy sokkal sötétebb, személyesebb újrakezdés Peter Parker számára. A világ továbbra sem emlékszik rá, MJ és Ned nélküle élnek tovább, miközben Peter láthatóan mentálisan és fizikailag is szétesőben van, ráadásul a trailer alapján valamilyen komoly mutáció is elindul benne, amit Bruce Banner segítségével próbál megérteni. Az organikus háló megjelenése, a halál-újjászületés metaforikus belebegtetése és a magányosságra építő alaphangulat mind azt sugallják, hogy a film tényleg újraértelmezi ezt a Pókember-verziót.
Közben a Marvel és a Sony nem csak egy klasszikus hős-gonosz felállást villantott. Jon Bernthal Megtorlója fontos szereplőnek tűnik, Michael Mando végre visszatér Skorpióként, és több kisebb ellenfél is felbukkanhat, így az egész inkább egy kaotikus, street level New York-i Pókember-sztorinak érződik. Sadie Sink karaktere körül közben már most pörögnek az elméletek, mert a trailer alapján különleges, veszélyes képességei lehetnek, ami túlmutathat a sima helyi balhén.
Az összkép alapján a Vadonatúj nap komorabb, furcsább és sokkal izgalmasabb filmnek ígérkezik, mint egy átlagos MCU-folytatás. Az alábbi videóban erről mesélek nektek részletesen!
Amennyiben tetszett ez a videó, és a későbbiekről sem akartok lecsúszni, fontoljátok meg, hogy feliratkoztok a csatornánkra. Ha pedig még támogatnátok is a munkánkat, arra lehetőségetek nyílik a csatornatagság, valamint a szuperköszönet funkciók révén.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!