Hirdetés

Overwatch - a Blizzard szeretné kibővíteni a történetet

|

A fejlesztők szeretnének jobban odafigyelni a lore-ra, ezért ígéretük szerint idén még több sztorihoz kapcsolódó anyagot fogunk kapni.

Hirdetés

Sokan csalódottak voltak, miután a Blizzard bejelentette Orisát, mert a néhány napig tartó felvezetésen és egy rövid videón kívül nem érkezett semmi más, ami a karakter történetéhez kapcsolódott volna, de a stúdió egyik írója most lecsillapította a kedélyeket.

Michael Chu a játék hivatalos fórumán beszélt röviden arról, hogy milyen terveik vannak az idei évre, és egyúttal tett is egy megjegyzést, ami alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy hamarosan érkezik valami meglepetés.

"Sok mindenen dolgozunk, Orisa és a története az idei év első újdonsága volt. (…) Idén az egyik célunk az, hogy megpróbáljunk még gyakrabban a történethez kapcsolódó tartalmat és frissítéseket megjelentetni, szóval ezzel vagyunk elfoglalva (…) És hamarosan érkezik egy kis apróság, szóval tartsátok nyitva a szemeteket."

Sokan arra tippelnek, hogy a következő animációs rövidfilm fókuszában a kínai klimatológus, Mei áll majd, ugyanis a januári 4chan szivárgásokban szó volt erről is, és eddig a kínai újévet és az új hőst is nagyjából pontosan megjósolta a bejegyzés írója.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, az újdonságokról természetesen mi is beszámolunk majd.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)