Hirdetés

Meg kell változtatni a Battlefield 2042 egyik skinjének nevét

|

Kissé szerencsétlenül sikerült elnevezni az egyik kozmetikai módosítást.

Hirdetés

A Battlefield 2042 megjelenéséig már csak néhány nap van hátra, de a tesztelők korai véleményei alapján döcögős rajtra számíthat az EA és a DICE. A napokban megvolt a játék első twitteres mikrobalhéja is, ami már-már kötelező elemnek mondható az új címeknél.

Ezúttal a Boris karakter egyik Epic skinje verte ki a biztosítékot egy ukrán állampolgárnál, a fejlesztő pedig gyorsan lépett is az ügyben.   

Hirdetés

A Waggle-free nevű twitterező arra mutatott rá, hogy a "Little Green Man" skin egy utalás a Krím-félsziget 2014-es, Oroszország általi elfoglalására. Mint ismert, az annexió első fázisaként az Ukrajnához tartozó régiót azonosítójelek nélküli, zöld terepruhába öltözött orosz katonák lepték el, akiket akkoriban "Little Green Menként", azaz kis zöld emberkékként emlegettek.

Habár Oroszország azóta összehozott egy nemzetközi megfigyelők nélkül lebonyolított, világszerte érvénytelennek tekintett népszavazást a félsziget elcsatolásáról, Ukrajna továbbra is magának követeli a területet. Érthető hát az az érzékenység a Boris skin elnevezése kapcsán, melynek az ukrán Twitterező hangot adott.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Az EA-nek és a DICE-nak címzett posztjában arról ír, hogy ha már vicceskedve bekerültek a játékba a hazája egy részét elfoglaló orosz "terroristák", akkor a szélsőséges iszlamista ISIS és a talibán is kaphatna egy lehetőséget a mixben.

A DICE nem várta meg, hogy nagyobb botrány dagadjon az ügyből, és egy sebtében kiadott közleményben elnézést kérve azt állították, hogy az egybeesés csak a véletlen műve:

"...akaratlanul is egy valós problémára hivatkozik, és nem tükrözi a csapatunk értékeit."

- üzenték a fejlesztők, rögtön be is ígérve, hogy "egy közelgő frissítésben" korrigálják a dolgot. Természetesen nem a Battlefield 2042 az első FPS, ami hasonló ügybe keveredik: 2019-ben a Call of Duty: Modern Warfare "Border War" operator skin nevét kellett módosítani az aktuális amerikai belpolitikai botrányok miatt.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)