Hirdetés

Tényleg kukázták a Marvel's Blade-et? Megszólalt az Arkane fejlesztője

|

Egyetlen rövid üzenettel tisztázta a helyzetet a stúdió egyik vezető alkotója.

Hirdetés

Miután a pletykák ellenére az idei Xbox Games Showcase-t is kihagyta, felerősödtek a Marvel's Blade sorsát firtató találgatások. Az pedig egyáltalán nem segített az elbizonytalanodott rajongókon, hogy két szivárogtató is beszállt a diskurzusba, mégpedig egymásnak teljesen ellentmondó üzenetekkel. Míg Jeff Grubb arról beszélt, hogy csendben kimúlhatott az Arkane Lyon projektje, Shpeshal Nick a saját forrásaira hivatkozva arról írt, hogy a fejlesztés a legutóbbi értesülései szerint megszakítás nélkül folyik tovább.

A homályt végül Jean-Luc Monnet, az Arkane vezető konceptuális művésze és látványtervező-asszisztense próbálta eloszlatni. A fejlesztő az X közösségi oldalon mindössze három szóval reagált a találgatásokra: "Hagyjatok minket főzni." A rövid üzenet ugyan nem árult el semmit a játék állapotáról, de egyértelművé tette, hogy a Marvel's Blade fejlesztése továbbra is zajlik, és szó sincs a projekt törléséről. Ezt követően Grubb is jelezte, hogy csupán spekuláció volt, amit mondott, és azóta tájékozódott, így már kijelentheti, hogy a projekt nem halott, és okkal nem láthattuk még, ez az ok pedig nem az, hogy bármi gond lenne a játékkal.

Hirdetés

Érthető persze a rajongók aggodalma, hiszen az Arkane az elmúlt években nehéz időszakon ment keresztül, annak ellenére, hogy számos kritikai sikert aratott. A Dishonored-sorozat és a Prey a mai napig a műfaj legelismertebb alkotásai közé tartoznak, kereskedelmi szempontból azonban egyik sem vált igazán kirobbanó sikerré. A helyzetet tovább rontotta a Redfall kudarca. A vámpíros kooperatív lövöldét a padlóba döngölte a kritikusok és a játékosok is, majd egy évvel később a Microsoft szembemenve korábbi ígéretével, felhagyott a játék támogatásával és bezárta az Arkane Austint.

Ezeket figyelembe véve a Marvel's Blade ismételt távolmaradása óhatatlanul is kérdéseket vetett fel, ugyanakkor Monnet reakció arra is emlékeztet bennünket, hogy a projekteket övező rádiócsend oka szimplán lehet az is, hogy a hallgatásba burkolódzó stúdiók minden erejükkel a fejlesztésre koncentrálnak, és majd akkor kezdenek el újra kommunikálni, ha a játék állapota eléri azt a szintet, hogy meg lehessen mutatni belőle ezt-azt a nyilvánosságnak.

A létezése tehát ismét megerősítést nyert, ez a kérdés tisztázott, az ellenben csak most nyílt ki újra - az Xbox legfrissebb stratégiai irányváltása fényében - hogy vajon ellátogat-e más platformokra is az Xbox konzolok és a PC mellett. A jövőben ugyanis minden single-player játékot külön-külön értékelnek ilyen szempontból, és az alapján hoznak döntést, hogy mi előnyösebb a játéknak és a brandnek. Ha úgy látják, hogy a visszatartásával ösztönözhetik a konzolvásárlást, akkor bizony el lehet felejteni a PS5-ös és Switch 2-es portokat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)