Hirdetés

A tervezettnél előbb áll le a Marvel Heroes, a fejlesztőstúdiója már be is zárt

|

Olyannyira előbb, hogy rögtön holnap. Az eredeti másfél hónap helyett kevesebb mint másfél napunk van játszogatni még az akció RPG-vel.

Hirdetés

A Gazillion Entertainment, a csapat, amely a Marvel Heroes-t fejlesztette, a legfrissebb infók szerint feloszlott. A vezetőség azt állítja, ennek azaz oka, hogy a Disney elvette a jogokat a fejlesztőktől.

Hirdetés

Az, hogy becsukják a beborult MMO stúdióját, annyira nem meglepő hír, de a dolog hirtelensége és következményei már igen. Így, hogy a Gazillion be is zárt, a Marvel Heroes már nem is fog üzemelni december 31-ig, hanem konkrétan holnap le fognak állni a szerverek.

Ezzel együtt a korábbi fejlesztők azt állítják, hogy a hónapban ledolgozott munkájukért járó fizetést sem kapták meg, az egészségbiztosításuk is érvényét veszti a jövő héten, és mindez úgy, hogy egyébként ma már hálaadás van.

Ezek alapján a Gazillion fejesei nem voltak nagyon rendesek, ugyanis úgy néz ki, hogy a csapatot mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül tették lapátra, és kivették a cégből azt a pénzt, amit még lehetett. Csúnya vége ez egy jobb sorsa érdemes játéknak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)