A Warhorse Studios 2018-as játéka, a Kingdom Come: Deliverance a maga idejében hatalmas sikert aratott, most pedig úgy fest, hogy a folytatás lendületét kihasználva új erőre kaphat az első rész is. A nyár végén már felröppentek a pletykák egy PlayStation 5-ös változatról, ám pontos dátumot akkor még nem lehetett tudni. A legfrissebb híresztelések szerint azonban 2026 első hónapjaiban, január és április között megérkezhet a teljesen felújított kiadás, amely PlayStation 5-re, Xbox Series konzolokra és PC-re is elérhető lesz.
A lépés logikusnak tűnik, hiszen idén februárban jelent meg a Kingdom Come: Deliverance 2, amely nemcsak látványvilágával és optimalizáltságával, de mély játékmenetével is elkápráztatta a közönséget és a kritikusokat. Aki a folytatás után visszatér az első részhez, azonnal észreveszi a különbséget technikai fronton, noha a 2018-as játék így is remekül állja az idő próbáját.
A felújított verzió várhatóan grafikai és teljesítménybeli fejlesztéseket, valamint számos optimalizációt tartalmaz majd, hogy jobban megfeleljen a mai elvárásoknak. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, de a legutóbbi szivárgás egy olyan forrástól származik, aki korábban pontosan jelezte a Kingdom Come: Deliverance 2 csúszását is, így sokan hitelesnek tartják az információt.
Ha a pletykák igazak, a következő hónapokban a Warhorse minden bizonnyal hivatalosan is felfedi a terveket, így hamarosan kiderülhet, mikor tér vissza a játék új köntösben a középkori kalandokra éhes játékosok örömére.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!