Hirdetés

Annyiért MINDENKI megvenné a GTA 6-ot, amennyit a Google véletlenül kért érte

|

Úgy 80 forintot biztosan megér minden idők legjobban várt játéka.

Hirdetés

A GTA 6 körüli várakozás már odáig jutott, hogy az emberek gyakorlatilag bármilyen apróságba lelkesen belekapaszkodnak, legyen szó árral, előrendeléssel vagy éppen a harmadik előzetessel kapcsolatos pletykáról, kis túlzással egy egész iparág épült fel a GTA adatbányászatra. Most épp a Google szolgáltatott egy kis beszédtémát azzal, hogy a mesterséges intelligenciájának valószínűleg épp nem volt olyan jó napja.

Néhányan ugyanis azt vették észre, hogy a Google keresési találatai között a GTA 6 PlayStation Store-os ára mindössze 16 penny, vagyis nagyjából 80 forint. Nem akarom elkiabálni, de azt gondolom, hogy ez valamiféle tévedés lesz.

A képernyőképek alapján a rendszer valamilyen hibás vagy félreértelmezett adatot jeleníthetett meg, mert hivatalos alapja biztosan nem volt. A játék árát továbbra sem tudjuk, a Rockstar és a Take-Two valószínűleg sejti, illetve volt az az olasz bolt, akik könnyen lehet, hogy hatalmasat buknak majd rajta, hogy tudni vélték.

Hirdetés

A következő kapaszkodó a Take-Two közelgő pénzügyi jelentése lehet, ahol új részletek érkezhetnek a 2026. november 19-re tervezett megjelenésről. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)