Kincsek vannak elásva a JRPG történelem hőskorának mélyén. A történetek és karakterek, melyek a korai japán játékgyártás hagyatékai voltak, lassan elfelejtődnek, ahogy a modern közönség lemond róluk a kényelmetlen kezelőfelületek és a megfejthetetlen mechanikák miatt.
A Final Fantasy széria korábbi epizódjait a Square Enix megpróbálta párszor újra kiadni, de valahol még mindig arra vágyik a szívem, hogy végigjárhassam a Warriors of Light útját egy olyan csodálatos remake-ben, mint amilyen a Dragon Quest III HD-2D volt. Talán sosem kapom meg, amit akarok, de a Final Fantasy Tactics megmutatta, hogy van másik opció is, és lehet remake-elni régi klasszikusokat az Octopath Traveler stílusa nélkül is.
Trónok harca
Az 1997-es Final Fantasy Tactics a legendás széria első komolyabb spin-offja volt, ami nem csak hatalmas kritikai sikert aratott, de sokak első FF élménye is volt. Máig vannak videósok, tartalomgyártók, és közösségben ismertebb arcok, akik könnyes szemmel mesélnek az érzelmesebb pillanatokról, és a kegyetlen bossharcokról. Én magam relatíve későn csatlakoztam a széria rajongótáborába, így a Tactics nekem teljesen kimaradt, de épp ezért voltam annyira lelkes, amikor bejelentette a Square Enix az Ivalice Chroniclest. Ugyan nem egy olyan remake-ről van szó, mint a Final Fantasy VII esetében, de a fejlesztők teljesen felújították a vizuális tálalást, átrendezték a UI-t és vállalható fordítást kölcsönöztek a mesének, ami továbbra is a játék legerősebb része.
Ivalice királyságában járunk, ahol történetünk kezdetén épp lezárul egy hosszú és kegyetlen háború. Az érintett birodalmak legyengültek, és főszereplőnk otthona a pénzügyi csőd szélére került. Az 50 éves konfliktus után rengeteg katona marad munka nélkül, ők pedig jobb híján a határvidéken garázdálkodnak. Sokakból lesz útonálló, sokan esküdnek össze otthonuk ellen, a nép pedig a nemesség vérét akarja, ahogy az egész királyság pengeélen táncol. Nem segíti a helyzetet, hogy az uralkodó váratlanul meghal, az utódlás kérdése pedig újabb ellenségeskedésnek ágyaz meg.
Játékosként olyan érzés volt megérkezni ebbe a világba, mintha a Tűz és jég dalát a harmadik könyvnél kezdtem volna, így az első órák azzal teltek, hogy a neveket tanultam, helyszíneket tanulmányoztam, és a világ állapotát ízlelgettem. Valószínűleg a Square Enix is sejtette, hogy még a tapasztalt kalandozóknak is szétáll majd a füle a rengeteg elhangzott infótól, ezért aztán összeszedték a fontosabb elemeket egy könnyen lapozgatható kódexben. Itt nem csak azt kapjuk meg, hogy ki és honnan jött, de egész idővonalakat rajzol a játék, melyek lefedik a történelem fontosabb eseményeit, és segítenek visszaemlékezni korábbi sztori pillanatokra is. Ez elképesztően nagy segítség volt az első órákban, amíg el nem kezdtem otthonosan mozogni a világban. Erre pedig nagy szüksége lesz mindenkinek, aki keresztül akarja verekedni magát a sztorin.
Ivalice csataterei
A Final Fantasy Tactics egy keményvonalas taktikai RPG, annak minden előnyével és hátrányával. A sztori nagyrészt átvezetőkben és dialógusokban történik (ezekről majd később), melyek után vár bennünket a világtérkép. Itt mozogva A pontból B pontba belénk köthetnek véletlenszerű ellenfelek, de a célunk az lesz, hogy eljussunk valahová, ahol aztán végig kell játszanunk egy csatát. A harc körökre osztva történik szorosan behatárolt pályákon, melyek amolyan komplex sakktáblaként vannak felállítva. Itt lepakoljuk a karaktereinket, majd ahogy haladnak a körök úgy mindenkivel mozoghatunk és végrehajthatunk valamilyen akciót. Félúton vagyunk a D&D és egy tradicionális JRPG között, de a lehetőségeink inkább hajaznak az előbbire, mint az utóbbira.
A Tacticsban egy rakat karakterünk lesz, akikkel mind kiválaszthatunk egy-egy Jobot (ez a kasztok megfelelője), ami meghatározza szerepüket és használható tárgyaikat. Ahogy a harcosunk egyre csak fejlődik és fejlődik úgy idővel feloldja a Job magasabb szintű változatait, és egyre több képességet tanulhat a megszerzett pontjaival. Kiválasztani a megfelelő egységeket egy-egy bevetéshez legalább annyira fontos, mint megfelelően menedzselni a felszerelésüket és tulajdonságaikat két ütközet között. Rengeteg időt fogunk tölteni a menüben szöszöléssel, de minden pillanat meg fogja érni, amikor az útonállókat néhány kör alatt lerendezhetjük és mehetünk megvédeni barátainkat a királyság túloldalán.
Az ellenségeink kifejezetten kemények (a nehézségi szinttől függően persze), így érdemes mindig vinni magunkkal távolsági sebzésosztókat, támogatókat és harcosokat, de a csatatér sokszor meg fogja szabni, hogy mit és kit érdemes harcba küldeni. Ugyan az ütközetek elején nem mindig lesz tiszta az optimális stratégia, de az Ivalice Chronicles egy gombnyomással lehetővé teszi, hogy újrakezdjük a csatákat. Rengeteg lehetőségünk lesz kísérletezni, ami főleg magasabb nehézségi szinteken fogja komplex kirakóssá változtatni a küldetéseinket.
Ha pedig küldetésekről van szó, azokból akad jó néhány. Ez egy régi vágású RPG felújított változata, így rengeteg opcionális tartalom van benne, amiről lemaradhatunk olyan apróságok miatt, mint hogy hagytunk meghalni egy fontos karaktert, vagy nem mentünk el egy adott helyre a megfelelő időben. Tekintettel az eredeti Final Fantasy Tactics korára, segédanyagokból nincs hiány, de aki azok nélkül akarja kimaxolni az élményt, annak kemény dolga lesz. Mi csak annyi tippet adnánk, hogy ne hagyjátok csatában elpatkolni a nevesebb hősöket, és akkor jó eséllyel nem maradtok majd le semmiről.
A tökéletes felújítás
Sajnos a Final Fantasy Tacticsnak nem a The Ivalice Chronicles a legteljesebb verziója, lévén hiányzik belőle extra tartalom, ami annak idején szerepelt a PSP változatban (ez úgy tűnik, hogy egy trenddé válik a japán remake-ek esetében). Ezt az apróságot leszámítva azonban egy gyönyörű felújítást kapunk, aminek a vizuális és a szinkronmunkája a csomag két legerősebb része lett.
Nagyon nehéz eltalálni a körítést, amikor egy ennyire klasszikus címről van szó, de egy-egy morgó háttérhangot leszámítva, úgy tűnik mindenki tárt karokkal fogadta a festmény-szerű grafikai stílust. A karakterek megmaradtak a maguk miniatűr, cuki, középkori fantasyt idéző figurái, de az alacsony felbontású modelleket nagy felbontású művészeti anyagok váltották le, melyeket egy népmeséket idéző szűrön keresztül láthatunk. Az új megközelítés tökéletesen passzol mind a világhoz, mind az eredeti hangulatához, de utóbbiban a szinkronmunka is segít, ami parádésra sikerült.
A legfontosabb karakterektől az egyalkalmas mellékszereplőkig mindenki régi vágású, akcentusokkal megszínezett előadást kapott, melyeket öröm hallgatni. Legyen szó a japán vagy az angol szinkronról, a színészek játéka két anime figura statikus beszélgetéséből is szívfacsaró drámát farag. Minden egyes felolvasott mondaton érződik, hogy a fülkékben igazi rajongók álltak, akik alig várták, hogy kiadják magukból a két évtizede a fejükben élő pillanatokat.
A körítés, az átrendezett UI, a rengeteg tartalom és a komplex harcrendszer tökéletesen összeállnak, és elmesélnek egy sztorit, aminek minden órája élmény. A Final Fantasy Tactics nem annyira bombasztikus vagy könnyfacsaró, mint a két legutóbbi fővonalas RPG volt, de ettől még megmutatja, hogy miért is szeretik milliók azt a sorozatot, ami egykor a Square Enix mentsvára volt, mostanra pedig megannyi játékos kényelmes, meleg, és szerető otthonává vált.
