A Fallout: New Vegas csodálatos keveréke mindennek, ami különlegessé teszi az univerzumát, a műfaját és alkotóinak tehetségét. Harry Brewis másfél órás esszéje kérdés nélkül bizonyítja, hogy a 2010-es évek kezdetének legjobbjáról van szó, és ez részben azért van, mert az Obsidian felnőttként kezelte a játékosait.
"Emlékszem arra, amikor még csak rugdaltuk az ötleteket a projekt körül, és a tárgyalóban szinte azonnal megegyeztünk, hogy »nem lesznek itt jók és rosszak, fekete és fehér«, komplexitást és morális vitákat akarunk"
- mesélte a játék írója, John Gonzales a PC Gamernek adott interjújában.
A történetvezetés mélységei mellett azonban az Obsidiánnak volt egy talán még ennél is nehezebben betartható célja. Meg akarta engedni a főhősnek, hogy mindenkivel végezhessen.
"Meg kellett adni a játékosnak a lehetőséget arra, hogy akkor is végigvihesse a New Vegast, ha meg akar ölni mindenkit, akivel csak összefut."
Ez nem hangzik túl vad ötletnek egy Bethesda nevével fémjelzett címnél (a New Vegasnak csak a kiadását intézte, a fejlesztésért az Obsidian felelt), de érdemes megjegyezni, hogy az Oblivion és a későbbi Fallout játékok nem engedik meg a kritikus NPC-k lemészárlását. Az Obsidian nem akart semmilyen gátat, inkább beépített egy biztonsági megoldást: így született a Yes Man.
"Mi lesz, ha a játékos felgyújt minden egyes frakciót? Mi van, ha kinyírja House-t, felrobbantja az NCR-t és meggyilkolja Caesart? Mi a f.... fog történni? Tudatában voltam ennek az eshetőségnek, és előálltam azzal, hogy »mi lenne, ha csinálnánk egy főküldetést adó NPC-t, akit nem tudsz megölni«."
Egy robotról beszélünk egy hatalmas TV képernyővel a hasán, amin egy nagy vigyorgó arc látható. Ha a játékos agyonlövi a szerencsétlent, akkor az csak átküldi magát egy új testbe. Egy tulajdonképpen halhatatlan szereplőről beszélünk, de ő nem azért megölhetetlen mert "a játék így akarta", hanem mert így működik a karakter a világában. Mindemellett a Yes Mant úgy programozták, hogy a végtelenségig hízelegjen a gazdájának, így még ha fel is robbantod, akkor is úgy tér vissza, hogy "bocsánat, az én hibám volt, nem a tiéd". A döntéseid kapcsán mindig lesznek mosolygósan előadott szarkasztikus ítéletei, de fizikailag képtelen fellépni ellened vagy ellentmondani a parancsaidnak.
A karakter nagyon szórakoztató (köszönhetően nagyrészt Dave Foley csodálatos szinkronmunkájának), de az értéke a játékstruktúrához nyújtott biztosítékában van. A Fallout: New Vegas a frakciók közötti háborúról szól, és alapvetően feltételezi, hogy ahogy járjuk a pusztaságot, úgy legalább az egyik résztvevővel szorosabbra fűzzük majd a viszonyunkat. A két nagy haderő, az NCR és Caesar légiója mást akarnak, de egyik sem kifejezetten a "jó oldal". Az NCR könnyű választásnak tűnik, hiszen egy mi világunkból is ismerős társadalmi berendezkedésről van szó, de tekintettel arra, hogy az alapját a 2006-os Egyesült Államok adta (ami épp olajért rombolta le Irakot), úszik a korrupcióban, és ki akarja aknázni a Mojave-sivatag erőforrásait (milyen jó, hogy manapság ennek az összehasonlításnak már semmi alapja sincs). Mindeközben Ceasar egy kegyetlen, véreskezű uralkodó, de kétségtelenül valamiféle rendet teremtett a káoszban.
Mindkét oldalnak megvannak a maguk erényei és árnyoldalai, és a játékoson múlik, hogy melyik szervezet problémáival hajlandó együtt élni. Ha a válasz viszont az, hogy "egyikkel sem", akkor arcon lőhet mindenkit, és majd a Yes Man segítségével juthat el a stáblistáig.
"Így dönthet úgy, hogy »oké, akkor majd egyedül intézem ezt a Yes Man segítségével«. Szerintem ez feloldozza őt a játék morális nyomása alól. Ugyan a küldetéssor tényleg szórakoztató, de szerintem a beépítése hiba volt, mert lehetővé teszi a játék befejezését a kezük tényleges bemocskolása nélkül."
Ez egy érdekes dilemmát vet fel, mert bár tény, hogy technikailag a Yes Men jelképezi a "könnyű utat" (nem könnyű túlélni a játékot úgy, hogy mindenkit feldühítesz, de morális értelemben ez az egyszerűbb), de annak megléte szükséges ahhoz, hogy a játékos megkaphassa azt az abszolút szabadságot, amit a New Vegas kínál. Az alternatíva a történet teljes megakasztása, de ha nekem kellene választanom, akkor inkább maradnék a kiskapunál, mint annál, hogy ne fejezhessem be a sztorit.
