Paca - Nem nagy meglepetésemre megint az van, mint minden évben, hogy a novemberben megjelent, az év legfontosabb játékainak számító címeket nem tudtam még csak kipróbálni sem. Illetve de: az Assassin's Creed Valhallában és a Cyberpunk 2077-ben is lenyomtam a prológust (mindkettőben Xbox Series X-en ÉS Stadián!), ennyi fért bele eddig az időmbe. Tetszettek.
Viszont azok közül, amikkel tényleg érdemben játszottam, a The Last of Us Part II volt a kedvencem. Nagyon kevés játék képes arra, hogy olyan kötődést alakítson ki játékos és karakterek között, mint a Naughty Dog alkotása; hol szerettem Ellie-t, hol ellene szurkoltam, aztán a legvégén percekig csak ültem, emésztve a látottakat. Ja, és utána vagy egy órát telefonáltunk HP-val és drága feleségével, megvitatva, hogy mi történt, hogyan értelmezzük a látottakat, és miért biztos, hogy lesz Part III is. A Tony Hawk's Pro Skater II-t is nagyon imádtam, a franchise fontos szerepet töltött be az életemben, mint sokan mások, én is emiatt kezdtem el deszkázni, és ugyan azt már abbahagytam, évente végigpörgetek legalább egy részt. A remake fantasztikus lett, nagyon gyorsan, két nap alatt ledaráltam, és ha már nincs máshoz agyam, visszatérek pár kihívást teljesíteni, mert abból szerencsére van sok.
Illetve megemlíteném még a Spider-Man: Miles Moralest is. Nálam 2018-ban a Spider-Man volt az év játéka, pihentetésképp néha beléptem csak lengedezni, miután már semmi tennivalóm nem maradt. A Miles Morales újításait, 60 fps-es módját, hangulatát ugyancsak szerettem, és ugyan a DualSense-szel kezdhettek volna többet a fejlesztők, azt, hogy mennyivel erősebb a konzol az előző generációs gépeknél, jól megmutatták.
Szada - Mint minden évben, idén is rengeteg hiányosságom van az aktuális címek terén, de azért sikerült megtapasztalnom pár feledhetetlen játékélményt. Az inXile-nak például durván magába bolondított pár hét erejéig a Wasteland 3-mal, nálam ez érdemelte ki az év játéka címet is, szóval tűkön ülve várom, hogy mivel jelentkezik legközelebb a csapat.
A képzeletbeli dobogóm második fokán valószínűleg a Crusader Kings 3 állna, mert egészen elképesztő, hogy a Paradox milyen parádés módon tudta átadni az uralkodás mikéntjét úgy, hogy sok tízórányi játék után sem tudtam még megunni a játékmenetet. Nem mehetek el szó nélkül egy hazai alkotás, a Chicken Police mellett sem, mivel a The Wild Gentlemen srácainak sikerült a szívem egyik csücskét megcsípnie ezzel az antropomorf állatokat felvonultató noir kalandjátékkal, aminek minden részéből árad a hangulat.
Kivi - Tavaly is említettem már, de a folyamatos frissítéseknek és bővítéseknek köszönhetően idén a Call of Duty: Modern Warfare volt az a játék, amivel a legtöbb időt 2020-ban eltöltöttem. Tavasszal jelent meg a Warzone, ami annyira nem fogott meg, mint a hagyományos multiplayer, de azért akadtak szórakoztató pillanatok, mikor a haverokkal játszottam. Előttem említették a Hadest, ami nekem is az egyik kedvencemmé vált idén. Már az early access ideje alatt is pörgettem, viszont azóta csak még összetettebb és szórakoztatóbb lett a Supergiant alkotása. Nem is beszélve a játékban hallható zenékről, amik egyszerűen remekek. Kedvencnek még egyelőre nem nevezném, de a hibái ellenére is nagyon tetszik a Cyberpunk 2077, amivel még nem játszottam olyan sokat, mint szerettem volna, de ha továbbra is érkeznek hozzá a javítások, akkor jövőre könnyen felkúszhat a toplistám élére. Több idei AAA címet pedig még nem is volt alkalmam kipróbálni, viszont a Spider-Man: Miles Morales mindenképp a terveim közt szerepel.
Tonight - Nagy kedvencem szerepjátékok terén a Vampire: The Masquerade - Bloodlines, ami a maga idejében egy technikai hibáktól hemzsegő, de mégis lehengerlően hangulatos játék volt. Ennek tükrében adja magát, hogy akármennyit is kritizáltam korábbi cikkekben a CD Projekt Red menedzsmentjét, a Cyberpunk 2077-hez mégis engedékenyebben tudok hozzáállni, mint sokan és meg vagyok róla győződve, hogy a bug hegyek alatt igenis egy hangulatos és izgalmas játék várja azokat, akik egy kicsit türelmesebbek.
Nem maradhat ki a Supergiant Games legújabb remekműve, a Hades sem, ugyanis az alvilági roguelite kalanddal ismét nagyot alkotott a csapat és mindig meglep, hogy a stúdió mennyire konzisztens a minőséget illetően. A rengeteg felháborodás ellenére a The Last Of Us Part II is tetszett, bár továbbra is úgy látom, hogy hiába működik önmagában a történet és a játékmenet is, a ludonarratív disszonanciát a Naughty Dog továbbra sem tudja (vagy nem akarja?) szinte semmilyen szinten feloldani.
A következő oldalon tovább mesélünk 2020-as kedvenceinkről.
