Hirdetés

A BioWare-nek elméletben már megvan a Dragon Age 4-5 forgatókönyve

|

A Mass Effectet most félrerakja a stúdió, de van ott még egy név, amivel érdemes lehet foglalkozni.

Hirdetés

A Dragon Age széria feje, Mike Laidlaw azt mondta a rajongóknak, hogy már megvannak az ötletek az ötödik részre. Egyelőre nem tervezik, hogy befejezik a szériát, sőt, két részre előre gondolkodnak mindig.

Erre persze a keményvonalas BioWare rajongók számíthatnak is. A tematikák, karakterek, sztorik mindig egymást követték. Persze az ötödik részről Mike csak akkor beszélhetne igazán, ha már lenne egy negyedik. Hivatalosan még nincs bejelentve Dragon Age folytatás, de egyelőre nem is rejtették az asztal alá a nevet.

A Mass Effect: Andromeda fogadtatása után talán jót tenne a csapatnak egy kis pihenés. Aztán reméljük, hogy előállnak egy komolyabb Dragon Age epizóddal. Egy negyedik részt legalábbis még mindenképpen megnéznénk.

Dragon Age: Inquisition
Összességében nagyon pozitív a végeredmény, a BioWare láthatóan visszatért arra az útra, amin az első Dragon Age-dzsel és a Mass Effecttel meneteltek.
Ami tetszett
  • HATALMAS játéktér, adat, NPC, lehetőség, meg minden
  • Mindenki beszél
  • Összetett, leállítható harcrendszer és stratégiai nézet
  • Brutális játékidő, "beszippantós" világ
Ami nem tetszett
  • Kissé nehezen kezelhető stratégiai nézet
  • Furcsán csillogó hajak és természetellenesen kinéző bőrfelületek
  • A sokadik órában néha repetitívvé váló egyes küldetéstípusok
  • A "csakazértis másmilyen" irányítás
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)