Hirdetés

Két év után sikerült úgy megoldani a Destiny 2: Warmind egyik rejtvényét, ahogy azt a fejlesztők tervezték

|

A végeredményhez már rég eljutottak a játékosok, viszont az utolsó fejtörőt csak most fejtették meg szakszerűen.

Hirdetés

A Destiny 2: Warmind egyik legtöbb kihívást tartogató rejtvénysorozata a Rasputin ARG volt, amely végső megoldása egy New Yorkban található erdei meglepetéscsomaghoz vezetett. A 2018 májusi fejtörőt viszonylag hamar megoldották az utolsó szakasz visszafejtésével, viszont most sikerült két játékosnak a tervezett módon is megfejtenie azt.

Hirdetés

A Rasputin bunkerben található szimbólum alapján hat rejtjel megoldására kellett rájönni, de mindeddig csupán az első ötöt tudták megfejteni. Az utolsót néhányan visszafejtették, így megtalálták az erdőben a Valkyrie-t, a csomag érmét és a Vicarious Visions gratuláló levelét, ezért a legtöbb játékos nem is foglalkozott tovább a rejtvénnyel.

Két kitartó rajongó, Javano és Bachmanetti viszont rájött a megoldásra. Kiderült, hogy a Sleeper Simulant Exotic fegyvert kellett a Clovis Bayben található feliratokra megfelelő szögben ráfordítani, így a célkereszt halszálkái a "Mechanized" szót adták ki megfejtésnek. Íme a megoldást fényképen:

A srácok biztosan elég sokat foglalkoztak a megoldás keresésével, amire véletlenül szinte lehetetlen rájönni. Ezúton is gratulálunk nekik, ha az ajándékcsomag nem is, de a dicsőség így az övék a Warmind legnehezebb fejtörőjének megoldásával.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)