Mire ezeket a sorokat olvassátok, addigra gondolom túl lesztek már daev csodálatos Black Ops 7 kampány tesztjén. Mivel nagyjából egyszerre dolgozunk a Call of Duty két különböző felén, így én még nem tudom, hogy a mesternek mi lesz az ítélete, de azt igen, hogy a sajtó egésze nincs elmosva. A rajongók hangosan ellenálltak a Treyarch reformációs próbálkozásainak, és bár jómagam élveztem azt a pár küldetést, amit lepörgettem, a tisztánlátás kedvéért fontos megjegyezni, hogy általában szeretem is, ha egy fejlesztő megpróbál kiszakadni a konvenciók fogságából, és valami újat akar feltálalni. Sokkal nagyobb rajongója vagyok a bukott kísérleteknek, mint a biztonságos ismétléseknek, ezért is gépelem most ezeket a sorokat félálmosan. Egy bögre kávé tartja csak össze a lelkemet, ami jelenleg úgy érzi magát, mint valaki, akinek a sivatagi túrájához egy kancsó gázolajat adtak szomjoltáshoz.
Ha pislogsz, meghalsz
A Black Ops 7 egyik nagy "innovációja" az volt, hogy összekötötte a kampány fejlődési rendszerét a többjátékos és zombis szekciókkal. Bárhová mész, ugyanabba a struktúrába öntöd a tapasztalati pontokat, így tényleg szabadon töltheted az idődet azzal, amivel akarod. Ez mindenkinek jó hír, de főleg azoknak, akiket a legkevésbé sem érdekel a sztori, és csak menni akarnak lövöldözni a haverokkal. A piaci felmérések alapján ők vannak többen a Call of Duty világában, így a játékfejlesztők úgy döntöttek, hogy ebben a szegmensben fognak leginkább ragaszkodni a rég bevált metódusokhoz.
Ami a klasszikus kompetitív részét illeti a csomagnak, az élmény nagyon hasonló, mint a Black Ops 6 esetében. Sajnos túlságosan is. A Call of Duty évenkénti megjelenése általában nem volt túlságosan problémás, lévén az alszériák egymást váltották, és időnként olyan vadhajtások is belefértek a sorba, mint a Ghosts, a Black Ops Cold War vagy a Vanguard. Ezek nem mindegyike volt telitalálat, de segítettek abban, hogy elmaszkolják a tényt, miszerint a CoD minden évben ugyanazokból az alapokból építkezik. A korszak atmoszférája, a fegyverek sajátosságai, vagy a csataterek megtervezésének finomságai sikerrel elfeledtették velünk, hogy nagyon hasonló struktúrákat kaptunk a naptár minden átfordulásánál. Idén sajnos megtört a sor: a Black Ops 7 ugyanazt a nyomvonalat követi, mint elődje, és bár a BO6-ot hatalmas lelkesedés fogadta, a közvetlen folytatás már kevésbé lenyűgöző.
A szokásos játékmódokat megkaptuk most is: van TDM, területfoglalás, megcukrozott Capture the Flag, Kill Confirmed, és minden, amit elvárnánk, de ez igazából mindegy is, mert a lényeg az, hogy rohangáljunk és lövöldözzünk. Ezzel alapvetően nincs semmi probléma, hiszen a relatíve súrlódásmentes, folyamatosan loholó akció sosem hagy minket unatkozni, ennek viszont megvan az a hátránya, hogyha újoncként csöppensz a Black Ops 7 világába, akkor kapkodnod kell majd a fejed és kevés sikerélménnyel fogod lezárni a meccseidet. Ez persze nem olyasmi, ami miatt kardot törnénk a cucc felett, hiszen amikor otthonosan kezdesz mozogni a pályákon, kiismered a fegyvereidet, és beleszoksz a tempóba, akkor még mindig egy olyan harc élményt kapsz, ami páratlan a műfajában.
A Black Ops 6-tal bevezetett omnimovement itt is megvan: a falon futva beugrani egy csukott ablakon, majd tarkón lőni az ellenfelet olyan pillanat lesz, amit mindenki feltölt majd a Twitter-fiókjára. Rohangálni és felületekről elugorva gránátokat hajigálni tényleg mókás, a gond csak az, hogy a pályákat nem Pókemberre tervezték. Akad néhány csatatér, melyeken szándékosan helyeztek el falfutásra készült felületeket, de a legjobb arénák még mindig a régi Black Ops epizódok klasszikusai. A Hijacked hajóján pedig se emberi pajzsot, se tapadós cipőt nem fogsz használni. A legnagyobb baja a Black Ops 7 kibővített omnimovementjének, hogy a Call of Dutyban létezik. Amikor pedig nincs hol kiélvezni az új mozgási lehetőségeket, akkor tulajdonképpen még mindig ugyanazt csináljuk, amit a Black Ops 2-ben. Minden szebb, a hangok menőbbek, és fejlövésért járó medálokat gyűjteni még mindig jó érzés, de közben csak az jár a fejünkben, hogy "én jártam már itt".
Arrggggh
Ami a Zombies részleget illeti, ennek megvan a saját teljesen őrült sztorija, karakterei és céljai. Külön wiki oldalak vannak csak erre az egy játékmódra, így meg sem próbáljuk mindezt felgöngyölíteni, de a lényeg, hogy a hordákban érkező élőholtakat ledarálni még mindig olyan mókás, mint régen volt. Én magam ritkán látogattam meg a CoD univerzum ezen részét, de a teszt kedvéért elmélyedtem a hullák között is, és sokkal jobban élveztem, mint gondoltam volna.
Az alapfelállás még mindig nem bonyolult: megérkezünk társainkkal (vagy egyedül) egy lerohadt csatatérre, ahol zombik támadnak minket minden irányból. Ahogy irtjuk a hullákat úgy kapunk nehezebb és nehezebb ellenfeleket, majd különböző feladatokat, hogy haladhassunk tovább a sztorival. Mindeközben érméket és alapanyagokat gyűjtünk, melyekből erősebb fegyvereket és felszereléseket vehetünk. Az egész egy fékevesztett daráló, de nagyon hasznos arra, hogy a haverokkal röhögcsélve végiglövöldözzünk egy-egy órát és kipróbáljunk olyan loadoutokat, amiket egyébként nem használnánk a kompetitív játékmódokban. A legjobb részei még mindig hibátlanul működnek a Zombiesnak, és kifejezetten sokat tesz hozzá az élményhez, hogy az itt gyűjtött profil és fegyver szintek ugyanabba a kalapba mennek. Sosem érződik elvesztegetett időnek egy-egy zombis bevetés, még akkor sem, ha egyedül megyünk csatába. Az már csak hab a tortán, hogy szóló játék esetében lementhetjük az állásunkat, és nyugodtan le is szüneteltethetjük a kalandot. A kampányban ezt nem lehet, de a Zombiesban igen.
Az egyetlen fájó pontja ennek a szekciónak, hogy a tartalom kevéske. A Season 1 több új pályával is jelentkezik majd, de a többszereplős élményekre építő címeknél egyre idegesítőbb, hogy az újdonságok majd' harmadára 2-3 hetet kell várni, mert hát a Season 1-be is rakni kell valamit. Hogy miért nem indulhat egy FPS esetében (egy MMORPG-nél a szintezés a válasz) megjelenésekor a Season 1, azt egy tehetséges marketinges biztosan meg tudná nekem magyarázni, de én vele maximum akkor codoznék szívesen, ha az ellenséges csapatban lenne.
Fut minden?
Ami a játék technikai oldalát illeti, nincs okunk panaszra. Voltak jelentések, miszerint a PlayStation 5 változat itt-ott megreccent, de az Xbox Series X-en minden meccs és általam kipróbált kampány küldetés hibátlanul, tükörsima képfrissítéssel futott le. Ami az előző generációs változatokat illeti, senki ne várjon csodát: a PS4-es és Xbox One-os változatok hatalmas vizuális sebeket kaptak, de a prezentáció összességét nem butították le a felismerhetetlenségig, és a teljesítmény is igyekezett az elvárt 60 fps környékén maradni. A shaderek betárazását követően a PC-s verzióra sem lehetett panaszom, bár arra szívesen áldoznék egy meglehetősen háborgó cikket, hogy az Activision miért érzi fontosnak a BIOS verzióm felhánytorgatását egy videójáték minden egyes elindításánál. A Ricochet és társainak kivesézése viszont nem ennek a tesztnek a témája (egyszer, majd).
A hangok és a zenei tálalás kifejezetten erősre sikerült idén. Az Activision mindig is hátrányban volt a DICE audio csapatához képest, de a Black Ops 7-nél kiegyenlítődött a mezőny. A fegyverek minden kattanása, a tárak minden rezzenése és a falon futás minden nehézsége a fülkagylóinkon csapódik le, miközben egy 10 éves gyerek az anyjával ordít a bekapcsolva felejtett Voice Chat mellett. A zenei körítés most sem lesz kifejezetten emlékezetes, de a kampányhoz társított zongorás taktusok tényleg adnak egy egészen újszerű karaktert a menük és a tálalás atmoszférájának. Amikor minden összeáll, akkor tényleg élvezetes egyveleget kapunk, még ha nem is feltétlenül kimagaslót.
A Black Ops 7 többjátékos része hozza azt, amire számítanál tőle, és a nagy, összekapcsolt, egységesített élményen túl nincsenek olyan változások, melyek felborzolnák az "esti lövöldözés a haverokkal" élményét. Ez a mondat viszont az én számból nem dicséret jelent. Nem vagyok biztos abban, hogy amikor a Battlefield 6 látható kegyetlenséggel viszi el a játékostábor jelentős részét, akkor a Call of Duty régi-jó megoldásai megengedhetik maguknak azt, hogy változatlanul érkezzenek a csatatérre minden egyes naptári évben. A franchise-olás pápája, Bobby Kotick 20 év után végre kiesett a székéből: itt lenne az alkalom arra, hogy új emberek, új megközelítéssel ülhessenek a tervezőasztalhoz.
