Azt hiszem az Activision Call of Dutykat fejlesztő stúdióinak legszarabb helyzetben lévő kollégái nem azok, akik GenZ utalásokkal súlyosbított skineket rajzolgatnak a sarokban, hanem azok, akiknek az aktuális epizód kampányát kell összerakniuk.
A Call of Duty kampánya egy amolyan van rajtad sapka, nincs rajtad sapka dolog az Activisionnél. A Black Ops 2 óta nagyrészt olyan sztorikat kaptunk, amikre még a világ Michael Bay-ei is élből mondtak volna nemet, ami odáig fajult, hogy a kiadó szép csendben megpróbálta el is engedni az egyjátékos módot. Ez a megoldás végképp nem ült jól a játékosoknál, hiszen az anyukám teljes áron vette meg nekem a játékot és nehogy már kevesebbet kapjak a pénzéért, még ha egyébként eszem ágában sincs elindítani a kampányt. Szóval az Activision az utóbbi években azt az érzékeny egyensúlyt igyekszik belőni, hogy legyen egy kampány, amire mind a három érdeklődő rákattinthat a menüben, de azért ne is vigyen el túl sok pénzt vagy időt. Ezen - és egyébként a korábbi sztorimódokon is - azt éreztem, hogy a kiadótól az utolsó fejlesztőig mindenki szeretné ezt már inkább elengedni, mert annyi erőforrást soha nem fognak allokálni rá, hogy igazán jó lehessen, és csak azért megcsinálni szarul, hogy a hiánya miatt ne legyen sírás, elég feleslegesnek tűnik.
Hé chatGPT, írj nekem egy sci-fi történetet egy lövöldözős játékhoz
Amikor kijött az első teaser a Black Ops 7-hez, naivan lelkesedtem egy valószínűtlen jövőért, ahol a Call of Duty nyers narrátorként beszélheti el a szuperintelligáncia disztópiáját, ami felé egyébként a való életben is tartunk. A gondolataimban a CoD egyfajta játszható tanmeseként fest ijesztő, de valóságos képet a potenciális AI-jövőről, amitől véletlenül azok az emberek is többek lesznek, akik egyébként csak a pew-pew-ért jöttek. Na, ez a Call of Duty: Black Ops 7 csak a fejemben létezik, a valóságban egy olyan játékot kaptunk, ami nem sok mindenről beszél, de arról is kellemetlenül felszínesen.
Pedig egyébként volt miből dolgozni, az animációk gyönyörűek, a karakterek elképesztően valósághűek, Milo Ventimiglia pedig egy szuperjó színész, aki valószínűleg eljátszott volna egy karaktert, ha írnak neki egyet. Ventigmilia ügynöke tízből egyszer talál be, de akkor nagyon: én akkor ismertem meg, amikor a feleségemről az összeköltözésünk után kiderült, hogy vallási áhítattal nézi újra és újra (és újra és újra) a Gilmore Girls-t, de igazán akkor csillogtatta meg a tehetségét, amikor a This is Us csodálatos érzékkel árnyalt apukájaként láttam viszont. Na, ezekre a színészi kvalitásokra itt most nem volt szüksége, ahogy senki másnak sem a papírvékonyra írt karaktereket alig-alig megformáló színészgárdából. A klisékatonák a klisétörténetben klisédolgokat mondanak és egyszer csak minden különösebb tanulság vagy érdemi mondanivaló nélkül véget ér az egész. Köszönjük, hogy itt voltál, arra tessék fáradni tovább lövöldözni.
Dühös az egyáltalán nem vagyok, mert értelemszerűen nem is vártam sokat és a kampány egyébként alapvetően kifejezetten szórakoztató volt. Mármint, ami a játékmenetet illeti, mert a történet éppenhogy csak képes volt egy laza keretet biztosítani annak a lázálomnak, amit Call of Dutyban én amúgy még nem láttam.
Nem akarom nektek elrontani azt a négy és fél órát, amit átpörgettek majd YouTube-on végigjátszhattok magatok is, a sztori valójában David Mason és csapatának harcát mutatja be egy high-tech paramilitarista cég ellen, ami - és most kapaszkodjatok meg - gonosz. Az írók nem cukrozzák sokat a taknyot a miérteken és a hogyanokon, de ez a The Guild nevű vállalat létrehozza a biotech verzióját annak az izének, amit Madárijesztő mindenkire ráfúj a A sötét lovagban. Az nem derül ki, hogy ez pontosan miért jó nekik, viszont a fejlesztőknek lehetőséget ad, hogy néhány küldetésből LSD tripet csináljanak, amiben újrahasznosíthatják a zombis mód animációit.
Destiny 101
Bár a Bungie már rég kibútorozott az Activision-Blizzard mellől, de úgy látszik, hogy valaki ott felejtett egy dizájndoksit az egyik fiókban, mert ha egy picit hunyorítok, akkor a Call of Duty: Black Ops 7 küldetései valójában Destiny strike-ok. A kooperatív mód még csak egy dolog, de a semmiből előtermő furcsa lényekkel telerakott és indokolatlan méretű főellenségekkel végződő futrisztikus lázálmokból tényleg csak a hibátlan pálya- és ellenségdizján hiányzik, hogy hihető Destiny strike-ok legyenek. Nyilván pár ezer órányi űrlövöldözéssel a gallérom mögött egy pöttyet talán elfogult vagyok, de egyébként a Call of Dutynak is nagyon jól áll ez a gameplay loop, és azt gondolnám, hogy ha a szebb napokat is látott Treyarchnak valaki megfelelő mennyiségű pénzt, időt és erőforrást biztosított volna erre, akkor kihozhattak volna belőle valami igazán különlegeset. Történet szempontjából a Destiny sem rakta különösebben magasra a lécet.
A Treyarch viszont nagyon ügyesen felismerte, hogy ennyiből ha maradandót nem is, de valami szórakoztatót ki tudnak hozni, úgyhogy a teljes kampányt négyfős kooperatív módban is játszhatóvá tették. Ez valójában egy cheat kód, mert a pajtások ügyesen tömik be az AI-n tátongó lyukakat és terelik el a figyelmet a történetről.
Kell ennél több?
Azt gondolom, hogy valójában nem. A Call of Duty minden idők egyik legjövedelmezőbb franchise-a, nevetséges mennyiségű pénzt termel a kiadójának, de megkockáztatnám, hogy senki sem az egyjátékos kampányáért vásárolja meg. Egyedi kis narratíva-rajongó hópiheként és mezítlábas fogyasztóként persze nagyon örülnék, ha a CoD el tudna, vagy el akarna mesélni egy épkézláb történetet, de be kell lássam, hogy az Activisionnek üzletileg nehezen indokolható, hogy különösebb energiát rakjanak valamibe, ami aztán nagyon kevés embert fog érdekelni.
Olyannyira keveset, hogy a tizenpár küldetés után megnyíló úgynevezett endgame-et pár nappal a megjelenés után már külön is játszhatóvá teszik, mert sokan soha nem találkoznának vele egyébként. Ebben a játékmódban (?) a történetben megismert fiktív város, Avalon utcáit kell megtisztítani, amiket szintén ellepett az LSD köd. A kicsit helldivers-ös epilógusban négyfős csapatokként kell egyre nehezedő küldetéseket teljesíteni, amik nagyon ritkán többek annál, mint hogy egy bizonyos helyszínen öljünk meg mindenkit. A nagyon ritkánt pedig úgy értem, hogy soha. Az ötlet egyébként szuper, de a kivitelezés annyira egydimenziósra sikerült, hogy nagyon hamar unalomba fullad, hacsak nem végtelenül szórakoztatóak a barátaid.
A Black Ops 7 multiplayeréről Hunter ír nektek szépet, mert az ő League of Legends-en és végtelen verekedős játékon edzett lelke jobban bírja, ha bántják online.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
