Hosszú évek óta ünnepnapnak számító a lövöldözős műfaj hívei körében a Call of Duty premierje, még akkor is, ha a sorozat évről évre egyre jobban kiégeti a rajongóit. A Black Ops 7 indulása viszont kifejezetten visszafogott lett a Steam adatai alapján: a SteamDB szerint a megjelenés első 24 órájában az egyszerre online játékosok száma sosem érte el a 88 ezer főt, ami a leggyengébb start azóta, hogy a széria visszatért a platformra. A kép még árnyaltabb, ha mellétesszük, hogy ugyanebben az időben az Arc Raiders 370 ezres, a Battlefield 6 pedig 236 ezres csúcsot produkált.
A számok persze csak a Steamen játszókat tükrözik, a Game Pass-előfizetők például nem látszanak bennük. Mégis nehéz elmenni amellett, hogy a 2024-es Black Ops 6 rajtjánál ugyanennyi idő elteltével közel 230 ezer játékos volt jelen, vagyis az érdeklődés nagyjából a tavalyi harmadára esett vissza. Ez már egyértelműen jelzi, hogy sok rajongónál kezd betelni a pohár: az évenként kierőszakolt új epizódok és a folyamatos Fortnite-osodásra erodálja a tábort, miközben a Battlefield 6 végre ütős alternatívát ígért, és két héttel a premier előtt az ARC Raiders is berobbant, teljesen átrendezve az erőviszonyokat.
A Call of Duty általában hétvégén produkálja a legerősebb számait, így valószínű, hogy a Black Ops 7 még összeszedi magát valamelyest. De még ha nincs is szó teljes összeomlásáról, az kétségtelen, hogy volt már ennél sokkal jobb bőrben is a széria. Talán ideje lenne az Activisionnek újragondolnia az eddigi stratégiát, amely előbb vagy utóbb a Call of Duty elfáradásához vezet. Most pedig, ilyen potens konkurensek mellett a kiadó aligha követheti el büntetlenül a régi hibákat újra és újra.
