Hirdetés

Alig egy hét alatt egymillió példány kelt el augusztus meglepetésjátékából

|

Csodálatos eredményeket hoz az Untitled Goose Game fejlesztőinek új játéka.

Hirdetés

Sűrű az augusztusi játékmegjelenéses naptár, de mégis sikerült kiemelkednie ebből egy remekbe szabott indie címnek. A Big Walk már az első trailerével a legjobban várt játékká vált számomra, annyira, hogy még Leon S. Kennedy RE9-es felbukkanása sem hozott annyira lázba, mint ennek a bolondos open world kalandnak a premierdátuma. Mindezt úgy váltotta ki belőlem a House House fejlesztőcsapata, hogy egyáltalán nem vagyok rajongója a coop party játékoknak.

A jelek szerint nem csak én éreztem így a Big Walkkal kapcsolatban, mert alig egy héttel a megjelenés után már el is érte az egymilliós eladásszámot, méghozzá az ingyenes PS Plus hozzáférésből fakadó letöltéseken felül. Okos döntés volt a Panic kiadótól, hogy lepaktált a Sonyval.

Hirdetés

A Big Walkban egy méretes nyitott világot fedezünk fel, és közben kommunikálunk a barátainkkal. A 2-12 fős coop kaland során egy távolság-alapú voice chat rendszer segítségével beszélgethetünk, a figuránk karjával kreatív módokon gesztikulálhatunk, és több hasznos tárgy is segít minket a felfedezésben. A térkép rengeteg meglepetést és megmosolyogtató élményt tartogat, vicces és érdekes rejtvényekkel, a cél pedig, hogy a jó hangulatú túra során jóleső emlékekkel gazdagodjanak a játékosok.

A House House fejlesztőcsapat biztosan elérte a célját, mert a játékot forgalmazó Panic kiadó az alábbi köszönetmondó üzenettel ünnepelte meg az első eladási mérföldkövet:

"Nagyon hálásak vagyunk, hogy időt szántok a játékunkra. És nagyon értékeljük a fanartjaitokat, közvetítéseiteket, történeteiteket és pillanataitokat."

In just six days, over one million of you have bought Big Walk, our co-op adventure all about talking and walking. We are so grateful that so many of you are spending time with our game. And we deeply appreciate your fanart, your streams, your stories, and your moments. Thank you for playing.

[image or embed]

— Panic (@panic.com) 2026. augusztus 10. 19:01

Az egymillió eladott példányt hat nap alatt érte el a Big Walk, és ennek örömére a fejlesztőcsapat egy Reddit AMA-t is lebonyolított azóta. Az xboxos debütálásról még semmit nem tudnak mondani sajnos. Viszont, ha valakit érdekelne a játék, de nem tud barátokat toborozni a kalandra, azok számára megnyugtató üzenetet hagytak egy válaszukban: még őket is váratlanul érte, milyen pozitív élmények születnek abból, ha valaki nem a barátaival, hanem idegenekkel indul el egy nagy sétára.

Az AMA-ból az is kiderült, hogy egyelőre nem terveznek kiegészítőt a játékhoz - remélem, nagyon gyorsan meggondolják magukat ezzel kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)