Hirdetés

Befutottak a Silent Hill Townfall első tesztjei, lássuk, mennyire para a horrorszéria új felvonása!

|

A Konami nagyon-nagyon bízott a szokatlan epizódban, de vajon fel tudott-e nőni a Screen Burn Interactive alkotása az elődeihez?

Hirdetés

A Konami borzasztóan bízott abban, hogy a Silnent Hill Townfall fantasztikusan sikerül, olyannyira, hogy a stúdió egyik producere úgy fogalmazott, hogy a Screen Burn Interactive által fejlesztett epizód az eddigi legjobb a szériában.

Ez elég bátor kijelentésnek tűnik ismerve a Silent Hill 2 vérmes rajongótáborát, meg persze azért is, mert a sorozat ugyan kísérletezett már vele, de a Townfall az első olyan epizód, amit az elejétől a végégi belső nézetre terveztek, és nem is a címszereplő városban, hanem Skóciában játszódik. Ráadásul nem is a Konami dolgozott rajta, hanem a már említett Screen Burn (korábban No Code néven futottak), akinek az eddigi legnagyobb sikere a 2019-es Observation volt. Persze nem nyeretlen kétévesekből áll a csapat, hiszen a stúdió alapítói olyan sikercímeken dolgoztak korábban, mint az  Alien: Isolation és a Red Dead Redemption 2. No, de hogy sikerült a Townfall?

Hirdetés

Az első tesztek alapján jó munkát végeztek a Screen Burn szakemberei, hiszen Metacritic-en 60 teszt után 81 ponton áll a Townfall. A nagy magazinok közül a GamesRadar és a Dualshockers 9 pontra, az amerikai IGN pedig egy 8-asra értékelte, de persze vannak ellenvélemények is, a VGC csak egy csalódást keltő 6 ponttal "jutalmazta" a próbálkozást. 

Abban a legtöbb kritikus egyetért, hogy a túlélőhorror hangulatot pazarul teremti meg a játék, és a történetmesélés terén is remekelt a Scree Burn, sőt a puzzle feladatok is korrektül sikerültek. Az FPS nézetet a többségben magasztalják a kritikusok, ahogy a skót helyszínt, és az olyan egyedi ötleteket, mint a hordozható CRTV, ami a szörnyek felkutatásában és észlelésében, fontos nyomok és titkok keresésében, illetve a rejtvények megfejtésében is segítséget nyújt a játékosoknak. 

A fanyalgók szerint viszont kicsit megfáradt már a Silent Hill-formulája (már ha egyáltalán létezik ilyen), és a játékmenet terén is kicsit nyersnek érezték a Townfallt, a szörnyeket pedig kevésbé emlékezetesnek, mint ahogyan azt a szériától megszoktuk. De vannak, akik megemlékeztek pár frusztráló fejtörőről technikai hibáról is, na meg arról, hogy a Screen Burn nem tudta hozni a Konami alkotására jellemző groteszkséget. 

Akárhogy is, már nem kell sokat várni arra, hogy magatok is megtapasztalhassátok a skót rémségeket, hiszen a Silent Hill Townfall szeptember 24-én debütál PC-n és PS5 konzolokon. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)