Hirdetés

Az EA a héten dönthet arról, hogy végleg beszántják-e az Anthemet

|

Napokon belül eldől az Anthem sorsa, könnyen lehet, hogy inkább hagyja az egészet a fenébe az EA.

Hirdetés

Maradjunk annyiban, az Anthem nem vonul be sikerként a BioWare történetébe, és akkor még eléggé finoman fogalmaztunk. A játék technikai és tartalmi hiányosságokkal rajtolt el, saját koncepcióját sem találta meg igazán, ez pedig természetesen az értékelésekben és a játékosok visszajelzéseiben is meglátszott.

Az EA az újratervezés mellett döntött, és elhatározták, további frissítések helyett ráállítják a BioWare-t az Anthem 2.0-ra, a játék teljesen átdolgozott új verziójának fejlesztésére (utoljára tavaly novemberben hallottunk erről friss híreket). A munkálatok viszont a jelek szerint nem haladnak jól. 

Hirdetés

A Bloomberg értesülései szerint pedig az EA döntéshozói nem biztosak abban, hogy megéri még pénzt önteni a játékba. A végtelenségig viszont nem lehet halogatni a dolgot, úgyhogy a héten pont kerül az ügy végére, el fogják dönteni, hogy megy-e az Anthem a kukába úgy, ahogy van, vagy komolyabban ráfekszenek annak kipofozására. 

Jelenleg nagyjából 30 ember dolgozik a játékon, ami megdöbbentően kevés, ennek fényében nem csoda az sem, hogy nem haladnak vele rendesen - a Bloomberg véleménye szerint minimum meg kéne háromszorozni a csapat létszámát annak érdekében, hogy tisztességesen össze tudják rakni az Anthem 2.0-t. 

Könnyen lehet tehát, hogy végül semmi sem lesz az újrakevert Anthemből, így például a beígért új kalózfrakciót sem fogjuk sosem meglátni. No Man's Sky: Next szintű feltámadást ígértek nekünk, de ez nem sikerülhet mindenkinek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)