Olyan remek játékok után, mint a Fallout: New Vegas, a South Park: The Stick of Truth, a Tyranny, a Pillars of Eternity, a Pentiment és a Grounded, könnyű rajongani az Obsidian munkássága iránt. A stúdió bármilyen műfajban is alkot, jó eséllyel egyedi lesz a végeredmény, szakértelmét pedig az akció-szerepjátékok zsánerében kamatoztathatja éppen, ugyanis a legújabb projektje a Pillars of Eternity játékok világát, Eorát bővítő Avowed lesz, ami nyomokban a Skyrimre emlékeztet.
A sztoriról már hallottunk (egy titokzatos szigetet fedezünk fel egy távoli ország küldöttjeként, hogy utánajárjunk egy rejtélyes járványnak), és az Obsidian a játékmenetet sem rejtegette, de mindkettőről lenne még mit mesélni. Jó hír, hogy a csapat ezt meg is tette az Xbox Developer Directen.
A prezentáció elején olyan hangzatos ígéreteket kaptunk, mint hogy ez lesz az Obsidian eddigi legambíciózusabb játéka, majd belenézhettünk a harcrendszerbe (amelyben kedvünkre kombinálhatjuk a varázslatokat, fegyvereket, képességeket és egyéb eszközöket, hogy alkalmazkodjunk a különféle ellenfelekhez és a kialakítsuk a saját játékstílusunkat), és a stúdióra jellemző döntésekre is láttunk példát; jelentősen alakíthatjuk majd a történetet. A fejlesztők dicsekedtek kicsit a változatos és látványos helyszínekkel is, mindegyik régiónak meglesznek a sajátosságai. Íme:
A Senua's Saga: Hellblade 2-höz hasonlóan az Avowed megjelenése is a levegőben lógott, és most sem lettünk sokkal okosabbak: annyi derült ki, hogy 2024 őszén jön PC-re és Xbox Series X/S-re, és mivel Xbox-fejlesztésről van szó, természetesen a megjelenés napján bekerül a Game Passba is.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.