Hirdetés

A Witcher 3-ban eredetileg nem kellett volna választanunk Triss és Yenn között

|

Ez az egyébként zseniális döntés nagyon későn, szinte véletlenül született.

Hirdetés

Adam Badowski, a CD Projekt Red társigazgatója szerint az első The Witcher-játék gyűjtögethető kártyák formájában megvalósított "romantikája" elég "gyerekes" volt. Ezért is volt annyira lelkes, hogy a The Witcher 3-mal viszont végre sikerült megragadni azt az érzelmi mélységet, amit Andrzej Sapkowski regényeinek karakterei képviselnek.

"A kezdetekkor ez még nagyon éretlen volt"

- mondta Badowski, hozzátéve, hogy a harmadik részben már sokkal tudatosabban közelítettek a témához. A The Witcher 3 egyik legnagyobb ereje épp abban rejlik, hogy Yennefer visszatérése felborítja Geralt és Triss kapcsolatát, de érdekes módon ez a szerelmi háromszög nem is szerepelt a játék eredeti koncepciójában.

"Eleinte hiányzott ez a fajta személyes konfliktus. (...) Persze ott volt Ciri, de valami még hiányzott."

- mondta a vezető, aki szerint a fordulópont akkor jött el, amikor valaki a fejlesztőcsapatban felvetette, hogy a játékosnak választania kellene Yennefer és Triss között. Elmondása szerint viszont 'ez a döntés elég későn született, de zseniális lépésnek bizonyult". És tényleg, mert Geralt és Yennefer kapcsolata nem idealizált, hanem valósan esendő és emberi, és ez sok játékossal rezonált, és ezt egyébként a sorozat is elég ügyesen tálalta.

Hirdetés

Badowski egyébként maga sem tagadja, hogy az ő szíve is a könyvek szerinti "igazi" páros felé húz.

"Az én választásom mindig Yennefer lesz."

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)