A Left 4 Dead írójaként elhíresült Chet Faliszek ébredés után nem sokkal az agresszió mellett tette le a voksot, és keményen a játékosok arcába mondta azt az egyébként szomorú igazságot, aminek köszönhetően a Sony kinyírja a fizikai játékmegjelenéseket. Szerinte ugyanis senki más nem vonható felelősségre, csak és kizárólag a játékosok, akik éveken keresztül támogatták a digitális játékok elterjedését, és ezzel lassan, de biztosan elpártoltak a fizikai megjelenésektől. Bármennyire is túlzónak tűnik az állítása, sajnos be kell látni, hogy van benne igazság.
A Game Developer 2011-ben még arról számolt be, hogy a fizikai példányok eladása a 2009-es 80 és 90 százalék közötti arányáról 2010-re 71 százalékra mérséklődött. Ez röpke egy év alatt történt, amikor még sokan nem is ismerték a 2005-ben debütált Steamet. A BBC 2023-ban már arról írt, hogy tíz játékból kilenc esetében döntenek úgy az Egyesült Királyságban élő gamerek, hogy inkább a digitális változatot választják.
Tényleg mi tettük volna ezt magunkkal? Nos, a számok, illetve Faliszek szerint is igen, abszolút erről beszélhetünk.
Valószínűleg nem is a fizikai példányok teljes eltűnése, hanem ezen döntés véglegességének realizálása az, ami a heves reakciók kiváltó oka lehet.
Valljuk be, amikor elvesznek valamit, amiről azt hittük, hogy állandó tényező az életünkben, azt mindig rosszul viseljük. A régi motorosok számára még kötelező volt egyfajta "rituálé" gyanánt elmenni egy szaküzletbe vagy nagyáruházba nézelődni, választani és miegymás, amikből később történetek is születtek.
A fizikai megjelenés mögött nemcsak a doboz súlya, hanem az érzelmi vonzata volt még az, ami miatt annyira szerettük őket, viszont a kényelem a korral nagyobb prioritássá vált.
Ez az érzés, valamint a birtoklás tudata azonban teljesen szertefoszlott, és mindez az olyan szolgáltatások is ösztönözték, mint amilyen például a Game Pass vagy a PS Plus, aminek köszönhetően abszolút érthető, hogy sokan nem akarnak bajlódni a fizikai példányokkal.
Faliszek szavai tehát nem légből kapottak, és szerinte a játékosok ahelyett, hogy bebizonyították volna, hogy tényleg számít nekik ez az egész, soha nem tettek igazán semmit, csak amikor már késő volt.
