Régóta keringett a fejlesztők között a pletyka, hogy a Valve nemcsak statisztikákkal és kifizetésekkel jutalmazza a legsikeresebb Steam-játékokat, hanem egészen hétköznapi, mégis beszédes gesztussal is. Az év végén csokoládét küldenek azoknak a stúdióknak, amelyek elérnek egy bizonyos bevételi szintet. Az elmúlt időszakban egyre több konkrét részlet szivárgott ki erről az informális ranglétráról, amit sokan csak csokiszintként emlegetnek.
A rendszer állítólag egyszerű. Azok a fejlesztők, akik nagyjából évi nyolcszázezer dollár bevételt termelnek Steamen, egy prémium csokidobozt kapnak a Valve-tól, nagyjából százötven dollár értékben. A még szűkebb elit, amely kétmillió dollár fölé jut egy év alatt, ennél is drágább, körülbelül kétszázötven dolláros édességet talál az ünnepek környékén a postaládájában. Ez nyilván eltörpül a bevételek mellett, mégis afféle csendes vállveregetésként működik, amit a Valve soha nem kommunikált hivatalosan.
A dolog pikantériája ott válik igazán érdekessé, amikor kiderül, milyen hatással van ez a fejlesztői közösségen belül. Az Aggro Crab csapata például éveken át egy irodában dolgozott a Slay the Spire-t jegyző Mega Crit stúdióval Seattle-ben, és minden decemberben végignézték, ahogy a szomszédok kibontják a Valve-tól érkező csomagot. Miközben ők nem kaptak semmit. Ez idővel már nemcsak vicces irigység volt, hanem visszatérő belső poén, ami jól mutatta, mennyire láthatatlan, mégis érezhető ez a rangsor.
A helyzet akkor fordult igazán abszurddá, amikor az Aggro Crab egyik vezetője meg volt győződve róla, hogy a stúdió egyik játéka már bőven átlépte a csokiküszöböt, a csomag mégsem érkezett meg. Egy e-mail a Valve felé végül bocsánatkérést hozott, de édességet akkor még nem. A valódi áttörést a Peak hozta meg, amelyből tavaly több mint tizenegy millió példány kelt el, ezzel végleg bebiztosítva a helyüket a csokiklubban.
Az idei ünnepeken végre megérkezett a várva várt doboz, benne többek között sós karamellás tejcsokoládéval, amit a csapat azóta is emleget. Az egész történet egyszerre árulkodik a Steam furcsa belső kultúrájáról és arról, hogy a hatalmas számok mögött mennyire emberi gesztusok mozgatják a motivációt. A csoki nem pénz, nem díj, mégis évekig elég volt ahhoz, hogy egy stúdió minden decemberben egy kicsit sóvárogva nézzen át a folyosó túloldalára.
