A Sony 2028 januárjától nem gyárt lemezes kiadást az újonnan megjelenő PlayStation-játékokból, tehát az új játékok már csak digitális formában lesznek megvásárolhatók a PlayStation Store-ban, illetve csak letöltőkódot tartalmazó dobozos verziók még lesznek a boltok polcain.
Ez a Sonyn kívül mindenek fájni, de a használt piac kapja majd a legnagyobb pofont. A Dataintelo becslése szerint a használt videojátékok globális forgalma 2025-ben mintegy 2,27 ezer milliárd forintot tett ki, és 2034-re akár 4,35 ezer milliárd forintra is növekedhetne. A konzolos termékek a bevételek 42,3 százalékát, vagyis közel 961 milliárd forintot képviseltek.
A Morningstar elemzője szerint a használt játékok piaca viszont mostantól folyamatosan zsugorodni fog, végül pedig teljesen eltűnhet. Michael Pachter, a Wedbush Securities munkatársa szerint a fizikai üzletekre épülő játékkereskedelem pedig effektíve halálra van ítélve.
A brit Digital Entertainment and Retail Association adatai szerint a 25 év alatti játékosok negyede továbbra is használ lemezeket.
"Évente játékosok milliói választják a fizikai példányokat, mert fontos számukra a valódi tulajdon. Egy lemezt meg lehet osztani a családdal, be lehet számíttatni, gyűjteni és megőrizni, ráadásul évekkel később is használható. Egy letöltéshez tartozó licenc ebből a szabadságból gyakran semmit sem biztosít" - mondta Kim Bayley, a szervezet vezetője.
A Konzolvilág Magyarország legnagyobb bolthálózata, ami jó eséllyel szintén érezni fogja a Sony döntésének következményeit, amiről azt gondolom, hogy egyébként hamarosan az Xbox is követni fog.
A fizikai lemezes játékok piaca valóban évről évre szűkül, és egyre többen választják a digitális vásárlást. Ugyanakkor továbbra is létezik egy elkötelezett játékosréteg, amely számára fontos, hogy a megvásárolt játékot ne csak digitálisan, hanem fizikai formában is birtokolhassa. Emellett a fizikai kiadásoknak a használt játékpiac szempontjából is kiemelt szerepük van, hiszen a lemezes játékok továbbadhatók, elcserélhetők vagy beszámíthatók, ami a digitális kiadások esetében nem lehetséges.
Nem tartjuk jó iránynak, hogy még a gyűjtői kiadások (Collector's Edition-ök) esetében sem marad meg a fizikai játéklemez, hiszen ezeket a csomagokat éppen a legelkötelezettebb rajongók és gyűjtők keresik. Bízunk benne, hogy a kiadók hosszú távon figyelembe veszik ezeknek a vásárlóknak az igényeit, és legalább a prémium kiadások esetében megőrzik a fizikai formátumot.
Oláh Viktor, Konzolvilág, ügyvezető igazgató
Oláh még bízik benne, hogy a Sony enyhít a feltételeken, de ha a következő generációs konzolokban már valóban nem lesz meghajtó, akkor értelemszerűen lemezt sem lesz érdemes csinálni. Szerény véleményem szerint csodálatos köztes megoldás lenne a pendrive, de a jelenlegi piacon egytrükkös tárhelyet vásárolni nem tűnik a legjobb ötletnek.
Sajnos a számok is a Sony döntését igazolják, mert például az Egyesült Államokban 2026 folyamán eddig mindössze hét PlayStation-játék lemezes változatából fogyott százezer példánynál több, miközben 2025-ben a teljes játékértékesítés csaknem 80 százaléka már digitálisan történt. Ezek nyilván annak is köszönhetőek, hogy a lemezeken már ritkán van egy teljes játék és az ipar évek óta elég tudatosan építkezik a fizikai játék kivezetése felé. A lemezes eladások visszaeséséről korábban mi is részletesen írtunk.
Mindez nem jelenti azt, hogy 2028-ban egyik napról a másikra megszűnik a használt játékok piaca, a régebbi PlayStation-címek, más konzolok játékai és a retró kiadások továbbra is gazdát cserélhetnek, új lemezek nélkül azonban fokozatosan elapadhat az utánpótlás. A szavazásunk alapján az olvasóink nagy része sem örül a fejleményeknek.