Hirdetés

A Kingdom Come: Deliverance sztárja kocsmárosnak áll, mert miért is ne?

|

Sör, kaja, Prága.

Hirdetés

Itthon a Kingdom Come: Deliverance főképp arról vált híressé, hogy eléggé különleges formában hallhatunk benne magyar dialógusokat, amik olykor olyan abszurdra sikerültek, hogy nem lehetett miattuk nem imádni a játékot. Emellett persze mindkét epizód remek alkotás volt, sőt kifejezetten hiánypótló címként szolgáltak a rengeteg power fantasy jellegű játék mellett a piacon.

A Hans Capont játszó színész, Luke Dale a játék népszerűségét követően úgy döntött, hogy youtuber- karrierbe kezd, amit nagyjából két éve űz azóta is konzisztensen. Az eleinte csak a Kingdom Come-játékok és Capon körül forgó tartalom azonban lassan elkezdett más irányba terelődni, főképp az aktuálisan népszerű címekre, mint amilyen az Expedition 33 vagy a Resident Evil: Requiem. Ennek hála Dale már nemcsak egy színész, hanem hivatalos tartalomgyártó is, aki jelenleg 183 ezer feliratkozóval büszkélkedhet. A játék sikerének köszönhetően azonban szó szerint kinyílt a világ számára, így tavaly Prágába is költözött, miután lényegében beleszeretett a városba az ott töltött évek alatt.

Hirdetés

Dale története azonban most ismételten új irányt vett, ugyanis egy szép napon elhatározta, hogy felújít egy régi kocsmát, ezzel lényegében vendéglátósnak állva. Természetesen videót is készített a kezdetekről, amiben lelkesedésének hangot adva, azt is elárulta, hogy honnan jött ez az elsőre igen különösnek mondható ötlet.

Elmondása szerint legnagyobb álma soha nem a színészet vagy a streamerkarrier volt, legyen ez bármennyire is meglepő. Mindkettőért rendkívül hálás, viszont soha nem érezte azt, hogy azok mögött lenne valami kézzelfogható is, ami motiválja és jó érzéssel töltheti el. Ezek után valószínűleg nem lep meg senkit, hogy mindenki kedvenc Hans Caponja igazából mindig is egy saját vállalkozásról álmodozott, aminek úgy érezte, hogy most jött el az ideje a Nobleman formájában. A hely renovációs munkálatai már javában zajlanak, azonban még egy kis időre van szükség a nyitáshoz, ugyanis Dale a lehető legjobb élményt szeretné kínálni a helyiek számára.

Dale ráadásul imádja Prágát, Csehországot, a helyi sört és az ételeket, ami után egyáltalán nem volt kérdéses, hogy adni is akar valamit a helyi közösségnek, miután ő annyi mindent kapott a várostól. 

A Nobleman alapötletét a régi fogadók és vendéglátó egységek ihlették, ahol a helyi urak összegyűlhettek, hogy megbeszéljék a hét eseményeit, miközben kapcsolatokat építettek és üzleteket kötöttek egymással. Dale fontosnak tartott kiemelni, hogy ez nem egy tematikus bár, valamint nem egy turistacsalogató, hanem egy autentikus, a helyi közösséget preferáló kocsma, amit azért készít, hogy visszahozza Prága egyik elveszett szegletét a történelemkönyvek lapjairól. Ennek értelmében kifejezetten fontosnak tartja a minőségi kiszolgálást, az átlagon felüli söröket és a cseh és brit konyhát ötvöző étlapot.

A Nobleman október elsején nyitja meg kapuit a vendégek számára, így ha addig sem akartok lemaradni semmilyen újdonságról, látogassátok meg a hely weboldalát és iratkozzatok fel a hírlevelükre további információkért. 

Kingdom Come: Deliverance II
Nincsenek forradalmi újítások, sem drasztikus egyszerűsítések az első részhez képest, de ez nem is baj, mert a komplexitása is része a szexepiljének.
Ami tetszett
  • jókora világában élvezet elveszni
  • az autentikus középkori hangulat örvényként ragad magával, és nem ereszt
  • a fő történetszál lebilincselő, és a mellékküldetések is kimagaslóan jók
  • a küzdelmek realisztikusak...
Ami nem tetszett
  • … de a hosszú tanulási folyamat sokakat elriaszthat, ahogy az összetett mechanikák is
  • technikailag még nem kifogástalan
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)