Hirdetés

A Battlefield 2042 már a héten kap egy javítást, de nagyobb változásokra még várni kell

|

Amíg a DICE kitalálja, hogy mit kezdjen a közösség kéréseivel, addig legalább az olyan apróságokat helyrepofozzák, mint a fegyverek szórása.

Hirdetés

A Battlefield 2042 rengeteg hibától és hiányosságtól szenved, és míg a közösségnek vannak szubjektív problémái, az tagadhatatlan, hogy a jövő csataterén hemzsegnek a bugok.

Első körben két kiadós rovarirtást tervez a DICE: a héten kapunk egy kisebb, decemberben pedig egy nagyobb tapaszt. A most csütörtöki csomag legfontosabb aprósága az Assault Rifle-ök szórásának mérséklése lesz.

Hirdetés

Az Update #2 névre hallgató patch legfőképp a fegyverek pontosságával fog foglalkozni, de például hozzányúlnak az LCAA Hovercraft és az MD540 Nightbird helikopterekhez is, melyek aránytalanul erősnek érződnek. A patch egyébként azt a bugot is eltapossa, ami miatt néha nem lehet felkaparni a lelőtt csapattársakat.

A decemberi Update #3 már egy jóval erősebb csomag lesz, ami a játék minden eleméhez hozzányúl majd. A fejlesztők elmondása szerint több mint 150 javítást fog tartalmazni, és csiszolni fog a UI-on, a PC-s teljesítményen, a konzolos célzásrásegítésen és sok minden máson.

A DICE hozzátette, hogy tudnak a PC-s játékosokat érintő, CPU-val kapcsolatos problémákról is, de az nem olyasmi, amit néhány nap alatt orvosolni lehetne. Az Update #3-mal igyekeznek mindent megtenni, hogy csökkentsék a hardvereket ért terhelést, de a rendes teljesítményoptimalizáláshoz a motor alá kell nyúlniuk, amihez több idő kell majd.

A ponttáblát, a hangos kommunikációt, a szerverböngészőt, és a többi hasonló hiányosságot illetően a DICE a későbbiekben fog majd jelentkezni.

"Rengeteg mondanivalónk van ezekkel a témákkal kapcsolatban, és vissza is fogunk térni hozzájuk, amikor mutatni is tudunk valamit, és amikor részletesen el tudjuk mesélni nektek a jövőbeli terveinket."

A kasztrendszerrel és a pályadizájnokkal már valószínűleg semmit sem fognak kezdeni, de jó tudni, hogy legalább a többit helyrehozzák majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)