Hirdetés

72 órás időkorlát lehet a Far Cry 7-ben – de mit jelent ez?

|

Kifejezetten izgalmas a koncepció, viszont rengeteg mindent kell szem előtt tartani a Ubisoftnak.

Hirdetés

Bár hivatalosan szinte semmit nem tudni róla, szivárgások és pletykák formájában egyre többet hallani a Far Cry-széria következő iterációjáról, a számozott hetedik részről. Legutóbb például arról csicsergett egy szivárogtató, hogy az Oppenheimer sztárja, Cillian Murphy lehet a Far Cry 7 főgonosza, de felmerült az is, hogy a következő felvonás radikálisan különbözhet a korábbi részektől.

Előkerült továbbá egy érdekes infó, amely szerint a Far Cry 7 cselekményének felgöngyölítésére alapjáraton 72 órát kapnánk - se többet, se kevesebbet. A koncepció egészen érdekes, ugyanakkor rengeteg kérdést és némi bizonytalanságot is magával hoz.

Hirdetés

Az első és talán legfontosabb, hogy mégis hogyan tudja a Ubisoft beépíteni, illetve a játékmenet szerves részévé tenni az időlimitet. Kézenfekvő megoldás lehetne például, ha egy olyan sztorit kapnánk, melyben a főhősünk elveszti időérzékét, így játékosokként folyamatosan tisztában kellene lennünk azzal, hogy mennyi időnk van hátra, ami így a játékmenet központi elemévé válna.

Ez rögtön magával hozza a visszaszámlálóval kapcsolatos kérdéseket. Hol lesz elhelyezve? Folyamatosan láthatjuk majd vagy csak bizonyos időközönként nézhetünk rá? A többség minden bizonnyal jobban örülne egy kevésbé direkt, intuitívabb megoldásnak, mintsem egy folyamatosan ketyegő, a képernyő egyik sarkában elhelyezett órának, ami állandó nyomás alá helyezné játékosokat, nem beszélve azokról, akik minden egyes szegletét szeretnék bejárni a sorozat szerves részét képező egzotikus világnak.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Kiemelt szerepet kaphatnának ezáltal a mellékküldetések, amik a világépítésen és a történetmesélésen túl az idő manipulálásra is teret adhatnának. Legyen szó a rendelkezésre álló idő hosszabbításáról vagy rövidítéséről, kifejezetten izgalmas lenne látni egy ehhez hasonló mechanizmust, ami ráadásul a jutalom (vagy éppen veszteség) és nehézség tekintetében is skálázódhatna. A nehezebb feladatok sikeres teljesítésével több percet vagy éppen órát kapnánk (ellenkező esetben vesztenénk), ami azt jelentené, hogy összességében több időt tölthetnénk majd a világ felfedezésével, bejárásával.

Az érme másik oldalán persze fennáll a veszélye annak, hogy a mellékküldetések sikertelenségével értékes perceket vesztünk, ami ismét a cselekmény, illetve a felfedezés rovására menne.

A koncepció mindenesetre izgalmas, nem beszélve az egyéni döntésekről, amik más-más végkifejletekhez vezetnének, mi több, növelhetnék az újrajátszhatóságot. Az biztos, hogy a széria rendesen megfáradt az utóbbi években, így az újabb ikonikus főgonosz és egzotikus helyszín kettőse már kevés lesz ahhoz, hogy érdemleges változást hozzon.

Az időkorlát bevezetése merész húzás lenne az Ubisoft részről, de ha sikerül éreztetni a játékosokkal, hogy valóban ők irányítják a sorsukat és hátralévő idejüket, akkor egy sokkal érdekesebb és feszesebb Far Cry-t kaphatunk, ami teljesen új alapokra helyezheti a soron következő játékokat.

A fentieket persze érdemes erős fenntartásokkal kezelni. A Ubisoft egyelőre nem erősítette meg, hogy bekerül-e az időkorlátos mechanika a játékba, így ez részünkről mind csak találgatás. Vészesen közeleg a Ubisoft Forward, ahol az Assassin's Creed Shadows és a Star Wars Outlaws mellett talán a Far Cry 7-ről is megtudhatunk majd valamit.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)