Meglepő, de annál kellemesebb ajándékba futhat bele, aki ellátogat a Steamre: a Magellania teljes ingyen hozzáadható a könyvtárhoz, igaz, csak korlátozott ideig. A különös akció apropója egy frissítés megjelenése, amit az Illunsoft azzal ünnepel, hogy nullára vágta a játék árát, és ezért tényleg nem lehet haragudni a stúdióra.
A Magellania egy kifejezetten kemény, körökre osztott taktikai RPG, amely a Naprendszerben játszódik, ahol a Plútó mogorva hercege - miután a többi bolygó finoman szólva sem fogadta be - úgy dönt, hogy inkább fegyverrel vívja ki magának az elismerést. Az ebből kibontakozó invázió közepébe csöppenünk, és ránk vár a feladat, hogy rendet tegyünk a kozmikus sértődések között.
A játék során galaktikus harcosokból álló csapatot kell toboroznunk, akik mind saját képességekkel és szerepkörrel érkeznek, miközben az ütközeteket jelentősen befolyásoló jelvényhatásokra is figyelnünk kell. Ezek egy-egy összecsapást teljesen új irányba billenthetnek, így a Magellania jóval mélyebb, mint amit első pillantásra sugallna.
A kampány lezárása után sem ér véget az élmény, mivel új, erősebb ellenfelek és további kihívások várnak azokra, akik szeretnék még alaposabban kifürkészni a Naprendszer titkait. Az Illunsoft ráadásul azt is elejtette, hogy amennyiben ez az ingyenes akció elég nagy figyelmet kap, még a folytatást, a Juno 06-ot is hajlandó lehet hasonló módon elérhetővé tenni.
Normál esetben 8,19 euróba (3100 forintba) kerülne a Magellania, most viszont február 9-én 18 óráig elég egy kattintás, és örökre a miénk marad a Steamen.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
