Bár az Epic Gamesnek megvan a maga kezdeményezése, minek keretében központilag osztogat ingyen játékokat PC-re, és egy ideje már mobilokra is, egy friss szabályváltozás lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy a hivatalos heti akcióktól függetlenül is ingyen kínálják alkotásaikat a piactéren. Ez ahhoz a gyakorlathoz hasonlatos, amivel a Steamen találkozunk, mert - és ezt fontos hangsúlyozni, amikor ott behúzhatunk egy-egy játékot ingyen - akkor azt nem Gabe Newellék nagyvonalúságának köszönhetjük, hanem az adott cím kiadójának és/vagy fejlesztőjének.
Ennek szellemében az Atomic Fabric csapata élt is a lehetőséggel, és átmenetileg ingyenessé tette 2019-ben megjelent autós játékát, a Find the Oil Racing Editiont. A 100 százalékos kedvezmény február 17-éig marad, utána már fizetni kell érte, kemény 710 forintot.
Már az ára alapján is világos kell, hogy legyen, ezúttal egy kis költségvetésű műről van szó, amely a klasszikus pályaversenyzés helyett inkább a környezeti kihívásokra épít. A feladat egyszerű: visszaszerezni az ellopott olajat, mégpedig úgy, hogy a lehető leggyorsabban teljesítjük az akadályokkal teli útvonalakat. Három különböző jármű közül lehet választani, amelyek eltérő terepre optimalizáltak, így nem mindegy, hogy sík aszfalton, dombos vidéken vagy durva talajon próbálkozunk.
A pályákat teleszórták éles kanyarokkal, egyenetlen felszínnel, meredek emelkedőkkel és sziklás szakaszokkal, ami inkább ügyességi kihívássá teszi a játékot, mintsem klasszikus autóversennyé. A fejlesztők több kameranézetet is beépítettek, és részleges kontroller-támogatás is van, elsősorban Xbox-kompatibilis vezérlőkhöz, ami valamelyest rugalmasabbá teszi az élményt.
Nem az Atomic Fabric az egyetlen indie gárda, amely élni kíván a szabálymódosítás nyújtotta extra szabadsággal, a DarkGoose4 ugyanígy elérhetővé tette két játékát, teljesen ingyen, de természetesen nem örökre. Emellett persze továbbra is le lehet még csapni az Epic Games által megfinanszírozott ajándékokra, a Definitely Not Fried Chickenre és a Faily Breaksre, mielőtt megérkezne a váltás.
