Hirdetés

2027-re csúszott a Phasmophobia teljes verziója

|

A fejlesztők inkább javítják a játékot, mielőtt lezárnák a korai hozzáférést.

Hirdetés

A Phasmophobia teljes, 1.0-s megjelenése 2027-re csúszott. A Kinetic Games frissítette a játék roadmapjét, és egyértelművé tette, hogy a korábbi tervekkel szemben idén már nem lép ki a korai hozzáférésből a népszerű kooperatív horror. A fejlesztők szerint a döntés oka egyszerű: több időt akarnak adni a javításoknak és a nagyobb átdolgozásoknak. A stúdió a játékosok visszajelzései alapján úgy látja, hogy még több területet rendbe kell tenni, mielőtt továbbhaladnának a teljes verzió felé. Különösen az első Player Character Update után érkezett sok kritika, a Kinetic pedig korábban el is ismerte, hogy az a frissítés nem úgy sikerült, ahogy szerették volna.

Ez persze csalódás lehet azoknak, akik már régóta várják az 1.0-t, hiszen a Phasmophobia 2020 óta érhető el korai hozzáférésben. A játék azonban azóta hatalmasat nőtt, konzolokra is megjelent, a fejlesztőcsapat pedig mára több mint ötvenfős stúdióvá bővült. A Kinetic most azt ígéri, hogy nem sieti el a lezárást, hanem inkább egy alaposabb, stabilabb és tartalmasabb teljes verziót akar kiadni.

Hirdetés

Az idei év azért nem marad frissítések nélkül. Július 21-én érkezik a 13 Willow Street felújított változata, amely megtartja az eredeti pálya alaprajzát, de átdolgozott szobákat, új tárgyakat, módosított búvóhelyeket és több környezeti történetmesélést kap. Ezzel együtt jön az első nagyobb quality of life frissítés is, amely hibajavításokra, játékmeneti finomításokra és stabilitási fejlesztésekre koncentrál. Augusztusban újabb hasonló javítócsomag érkezik, októberben pedig a játék Unity 6-ra vált. Novemberben egy újabb karakterfrissítés jön, jobb animációkkal, új modellekkel, átdolgozott felülettel és több testreszabási lehetőséggel. Decemberre a 42 Edgefield Road felújítását tervezi a stúdió, és visszatérnek a szezonális események is, köztük a Crimson Eye és a Winter's Jest.

A teljes 1.0-s változat nagyobb átalakításokat hoz majd. A jelenlegi szellemmodelleket egyedi megjelenésű, saját animációkkal és háttértörténettel rendelkező kísértetek váltják le, a helyszínek pedig több történeti elemet kapnak. A fejlesztők hangzásbeli javításokat, időjárási rendszereket és még nyomasztóbb nyomozásokat is ígérnek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Phasmophobia tehát nem tűnik el, csak lassabban jut el a végleges változatig. A Kinetic Games most azt üzeni, hogy a minőséget fontosabbnak tartja a gyors megjelenésnél. Ez érthető döntés, főleg egy olyan játéknál, amelynek hangulata és feszültsége nagyon sok apró részleten múlik. A rajongóknak viszont így még legalább egy évet várniuk kell arra, hogy a Phasmophobia hivatalosan is maga mögött hagyja a korai hozzáférést.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)