Hirdetés

15 év után újra lesz Shadowrun játék konzolra

|

Három kiváló Shadowrun szerepjáték neve bukkant fel egy korhatár-besorolást végző bizottság listáján.

Hirdetés

Dacára annak, hogy az asztali szerepjáték alapján készült első Shadowrun videojáték 1993-ban még SNES-en debütált, a cyberpunkot és a fantasyt ötvöző világba helyezett alkotásokat az elmúlt 15 évben nélkülöznie kellett a konzolos közösségnek. A 2007-es multiplayer fókuszú, és valójában nem túl sikeres Xbox 360-, illetve Windows Vista-exkluzív Shadowrun óta megjelent alkotásokat már kifejezetten PC-re tervezték, s bár idővel mobilokra, tabletekre is ellátogattak, a Microsoft, a Nintendo és a Sony konzoljai kimaradtak a buliból.

Ebben az időszakban négy Shadowrun játék jelent meg, közülük háromért (Shadowrun Returns, Shadowrun: Dragonfall és Shadowrun: Hong Kong) a Harebrained Schemes felelt, és abban, hogy kimondottan jól sikerültek, kulcsszerepet játszott, Jordan Weismann, aki maga is egyike volt az asztali szerepjáték alkotóinak. Ezzel szemben a Cliffhanger Productions által jegyzett Shadowrun Chronicles: Boston Lockdown csupán hét hónapig húzta, mert a fejlesztők kizárólag online játékra licencelték a jogokat a Microsofttól, tehát akkor is menniük kellett volna a szervereknek, amelyek fenntartását alig fedezte a bevétel, ha a játékosok szólóztak.

Hirdetés

Weismannék trilógiája viszont mind a kritikusok, mint a játékosok szemében bizonyított, és ez, valamint a későbbi BattleTech sikere elég is volt ahhoz, hogy a Paradox Interactive felvásárolja a stúdiót. Ráadásul úgy fest, hogy nemsokára újabb közönség állhat zsoldosnak, bandázhat orkokkal és trollokkal, illetve merészkedhet be kezdő dekásként a Mátrixba.

Mint azt a Gematsu észrevette, a Shadowrun Returns, a Shadowrun: Dragonfall - Director's Cut, valamint a Shadowrun Hong Kong - Extended Edition korhatár-besorolása megtörtént Tajvanon, méghozzá Nintendo Switch, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One és Xbox Series X|S konzolokra. Az még nem világos, hogy a Paradox külön-külön adná ki a játékokat, vagy inkább egybecsomagolja a trilógiát, de igazság szerint mindkét megoldásra nyitottak vagyunk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)