A videójáték-ipar óriásait általában a jól bejáratott formulák és a dollármilliárdokat termelő franchise-ok mentén szoktuk azonosítani. Csak hogy néhány példát említsünk: a Rockstar a legtöbbek számára egyet jelent a nyílt világú bűnözéssel, a Nintendo a kötetlen szórakozással, a Bethesda pedig a monumentális szerepjátékokkal. Ennek ellenére még a legnagyobb megjelenések tekintetében papírforma szerint működő kiadók múltjában is lapulnak meglepő, sőt, néha egészen bizarr próbálkozások - olyan játékok, amelyek abszolút kilógnak a portfóliójukból.
Összeállításunkban tíz ilyen emlékezetes "kikacsintást" gyűjtöttünk össze - nem feltétlenül rossz játékokat, sokkal inkább olyanokat, amelyek létezése már önmagában meglepő a mögöttük álló csapat fényében. Ez persze csak a mi válogatásunk a legnagyobb kiadói kakukktojásokból, szóval bátran írjátok meg nekünk kommentben, ha esetleg lehagytunk valamit a listáról!
Rockstar Games Presents Table Tennis (2006)
A Rockstar Games neve a 2000-es évek közepére már egyet jelentett a Grand Theft Auto sorozat polgárpukkasztó erőszakával és felnőtteknek szóló témáival. Éppen ezért ráncolták sokan a homlokukat, amikor az Xbox 360 hajnalán a stúdió bejelentette következő dobását: egy hardcore, szimulációs asztalitenisz játékot. Bizony, semmi lövöldözés, semmi erőszak; mindössze két játékos, egy pingpongasztal és a RAGE motor korát meghaladó képességei.
Mint később kiderült, a Table Tennis valójában egyfajta techdemó volt annak az új motornak a bemutatására, amely később a GTA IV-et is hajtotta. A játék egyébként "kísérleti" jellege ellenére meglepően mély és összetett irányítással rendelkezett, a karaktermodellek és az animációk pedig valóban a kor csúcsát képviselték. Bár a kritikusok elismerték a Rockstar asztaliteniszes projektjének minőségét, a játékosok többsége értetlenül állt a koncepció előtt. A Table Tennis a mai napig a Rockstar portfóliójának egyik legfurcsább darabja - egy profin megvalósított, ugyanakkor a stúdió profiljától távol eső mellékvágány.
Home Alone (NES) (1991) - Bethesda Softworks
A Bethesda neve a legtöbbek szemében elválaszthatatlanul összeforrt a The Elder Scrolls és a Fallout sorozatok által fémjelzett, grandiózus nyílt világú szerepjátékokkal. Sokan nem tudják azonban, hogy a cég kezdeti időszakában - sok más, ma már óriásnak számító stúdióhoz hasonlóan - gyakran vállalt licencelt megbízásokat. Ezek közül az egyik leghírhedtebb a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) NES-re kiadott adaptációja volt.
A kaland során Kevint irányítva kellett megakadályoznunk, hogy Harry és Marv kirabolják az ikonikus családi házat, ami önmagában még nem is hangzik annyira rosszul. A játékmenet azonban egy végtelenül frusztráló és repetitív mászkálós-gyűjtögetős loopra épült, amelynek során a ház különböző pontjain kellett csapdákat elhelyeznünk, miközben a banditák elől menekültünk. A játék kegyetlen nehéz és igazságtalan volt, az összkép ezzel kiegészülve pedig messze elmaradt a korszak szórakoztatónak tekinthető NES-játékaitól. Egészen vad belegondolni, hogy a Skyrim és a Fallout 4 mögött álló stúdió egykor egy ilyen "remekművet" tett le az asztalra.
Steel Battalion (2002) - Capcom
A Capcom identitását az évtizedek során olyan, a saját műfajukban kiemelkedő alkotások határozták meg, mint a Street Fighter, a Resident Evil vagy éppen a Mega Man. Az árkád-korszakos sikereiken túlmutatóan ez a három franchise vált a kiadó konzolos portfóliójának gerincévé. Éppen ezért volt teljesen váratlan a 2002-es Steel Battalion: egy, az eredeti Xboxra kiadott, keményvonalas mech-szimulátor, amely valójában nem is annyira játékmenetével, sokkal inkább legendás perifériájával írta be magát a videójátékos furcsaságok történelemkönyvébe. A Steel Battalionhoz ugyanis egy óriási, 40 gombos, két joystickkal és három pedállal felszerelt dedikált kontroller tartozott (amely nem mellesleg önmagában többe került, mint maga a konzol).
A játékmenet alapvetően ehhez a vezérlőhöz igazodott. Minden egyes gombnak és karnak funkciója volt a mech beindításának komplex folyamatától a fegyverrendszerek kezelésén át az ablaktörlő bekapcsolásáig. A játék brutálisan nehéz volt, ugyanis ha mechünk megsemmisült (a katapultálás lehetőségéről pedig lecsúsztunk), a mentésünk végleg törlődött. A Steel Battalion egy kompromisszumok nélküli mech-szimulátor volt egy olyan kiadótól, amelytől senki sem várt hasonlót. Mondanunk sem kell, a kontroller manapság igazi kuriózumnak számít a gyűjtők körében: míg csak a perifériáért is elkérhetnek nagyjából 100 ezer forintot, egy jó állapotú, eredeti dobozos kiadás értéke könnyedén elérheti a 200-250 ezer forintot is.
Seaman (1999) - Sega
A Sega Dreamcast konzolja tele volt furcsa és kísérletező játékokkal, de mind közül talán a Seamant tennék a legbizarrabb alkotásokat rangsoroló lista élére. A játék egyfajta virtuális kisállat-szimulátor volt, amelyben egy egészen creepy emberarcú halat kellett felnevelnünk egy akváriumban. A furcsaságok sora pedig itt nem ért véget, hiszen a játékhoz elengedhetetlen volt a Dreamcast mikrofonja, amelyen keresztül kommunikálnunk kellett a hallal.
A Jeff Kramer által megszólaltatott Seaman kérdéseket tett fel nekünk, válaszolt a mieinkre, sőt néha még a sértegető megjegyzésektől sem riadt vissza, amelyeket a legendás Leonard Nimoy narrálása foglalt keretbe. Az elsődleges cél az volt, hogy gondozzuk, etessük, és fenntartsuk az akvárium megfelelő hőmérsékletét, miközben próbáljuk elviselni a hal igencsak különc társaságát. A Seaman a Sega portfóliójának egyik legfurcsább darabja, egyben tökéletes lenyomata a Dreamcast-korszak kísérletező szellemiségének és korlátlan szabadságának.
Mister Mosquito (2001) - Sony Computer Entertainment
A PlayStation 2 aranykorában a Sony olyan óriásokat indított útjára, mint a God of War vagy a Gran Turismo, de a Mister Mosquito (Japánban egyszerűen csak Ka) bizonyítja, hogy a kiadó olykor az experimentális projektektől sem riadt vissza. A játék koncepciója pont annyira abszurd, mint ahogyan az a címből már sejthető: egy szúnyogot irányítva az volt a feladatunk, hogy észrevétlenül megcsípjük egy japán család tagjait, és elegendő vért szipkázzunk ki belőlük a tél túléléséhez.
A játékmenetet leginkább egyfajta bizarr, lopakodós-akció hibridként lehetne jellemezni. A szúnyogot irányítva be kellett repülnünk a szobákba, megkeresni az "érzékeny pontokat" a családtagok bőrén, majd - egy minijáték keretében - a megfelelő ritmusban vért szívni, kiemelt figyelmet fordítva az áldozat stresszmérőjére, nehogy észrevegyen minket. Amennyiben túl mohók voltunk és lebuktunk, egy macska-egér harc vette kezdetét, ahol vadul csapkodó kezek elől kellett menekülnünk. A Mister Mosquito egy ízig-vérig japán különlegesség volt, amely meglepő módon a nyugati piacra is eljutott - és bár összességében nagyjából csak 170 ezer példány talált belőle gazdára világszerte, a PS2-éra egyik legemlékezetesebb furcsaságává vált.
A cikk még nem ért véget, lapozz a következő oldalra!
